NB I: Ha kell, még három játékost előveszünk az akadémiáról – Pacsi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.21. 18:45
A debreceni „kettős rangadó” első mérkőzésén a DVSC hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a Haladással az NB I 13. fordulójában. A találkozó után így értékelt a két vezetőedző.

A debreceniek trénere, Herczeg András azzal kezdte, hogy gratulált az ellenfélnek.

„Nagyon szervezetten, fegyelmezetten és ügyesen játszott a Haladás. Hamar kaptuk a gólt, de úgy érzem, hogy mi irányítottunk, végigtámadtuk a mérkőzést. Próbáltunk nagy iramot diktálni, ám voltak pontatlanságok a játékunkban. Talán kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, mint az eddigi találkozókon, de volt a végén meccslabdánk, csak sajnos kimaradt a ziccer. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mert a játékosok óriási energiákat mozgósítottak. Fantasztikus érzés lett volna ilyen közönség előtt megszerezni a három pontot.”

A szombathelyiek edzője, Pacsi Bálint a sajtótájékoztató előtt közölte: megtiszteltetés, hogy ugyanabba a székbe ülhet, mint előtte Herczeg András.

„Én is szeretnék gratulálni neki, hiszen bebizonyította az előző szezon után, hogy debreceni labdarúgókkal lehet ilyen futballt játszani. Mi is ezen az úton haladunk Szombathelyen. Három kezdőemberünket nélkülöztük, ám ezzel nem foglalkozunk, mert ha kell, még három játékost veszünk elő az akadémiáról. Nekünk a magyar labdarúgás érdekét kell szolgálnunk, hogy minél több hazai futballistát neveljünk. Hogy újra átélhessük azt, amit tavaly nyáron együtt átélhettünk az Európa-bajnokságon. Az én szívem akkor boldog, amikor Kiss Tamás így futballozik az egyik oldalon, a másikon meg Varga Kevin. Ki szeretném emelni, hogy jó ötletnek tartom ezt a kettős rangadót, a hangulatát. Sok néző van ebben a gyönyörű stadionban. Amikor a kispesti tábor a második félidőben összeállt a Haladáséval, az ember tényleg úgy érezte magát, mint egy futballmérkőzésen.”Herczeg András azzal kezdte, hogy gratulált az ellenfélnek.

„Nagyon szervezetten, fegyelmezetten és ügyesen játszott a Haladás. Hamar kaptuk a gólt, de úgy érzem, hogy mi irányítottunk, végigtámadtuk a mérkőzést. Próbáltunk nagy iramot diktálni, ám voltak pontatlanságok a játékunkban. Talán kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, mint az eddigi találkozókon, de volt a végén meccslabdánk, csak sajnos kimaradt a ziccer. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mert a játékosok óriási energiákat mozgósítottak. Fantasztikus érzés lett volna ilyen közönség előtt megszerezni a három pontot.”

A szombathelyiek edzője, Pacsi Bálint a sajtótájékoztató előtt közölte: megtiszteltetés, hogy ugyanabba a székbe ülhet, mint előtte Herczeg András.

„Én is szeretnék gratulálni neki, hiszen bebizonyította az előző szezon után, hogy debreceni labdarúgókkal lehet ilyen futballt játszani. Mi is ezen az úton haladunk Szombathelyen. Három kezdőemberünket nélkülöztük, ám ezzel nem foglalkozunk, mert ha kell, még három játékost veszünk elő az akadémiáról. Nekünk a magyar labdarúgás érdekét kell szolgálnunk, hogy minél több hazai futballistát neveljünk. Hogy újra átélhessük azt, amit tavaly nyáron együtt átélhettünk az Európa-bajnokságon. Az én szívem akkor boldog, amikor Kiss Tamás így futballozik az egyik oldalon, a másikon meg Varga Kevin. Ki szeretném emelni, hogy jó ötletnek tartom ezt a kettős rangadót, a hangulatát. Sok néző van ebben a gyönyörű stadionban. Amikor a kispesti tábor a második félidőben összeállt a Haladáséval, az ember tényleg úgy érezte magát, mint egy futballmérkőzésen.”

A sajtótájékoztató vágatlanul

Így szurkoltak közösen a kispestiek és a szombathelyiek

Legfrissebb hírek

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Demjén Patrik: Mintha sérülés után tértem volna vissza

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 12:44

Két öngóllal, nagyon kikapott a Diósgyőr a Debrecentől, és kiesett az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 21:16

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30

Sergio Navarro: Léptünk egyet az álmunk, a bronzérem elérése felé

Kézilabda
2026.04.14. 09:36
Ezek is érdekelhetik