Videoton: a Lokomotiv Moszkvától érkezett csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.19. 19:50
null
Ezekiel Henty hároméves szerződést kötött a Videotonnal (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu/2017/07/19/ezekiel-henty-a-videoton-fc-jatekosa-.html" target="_blank">vidi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott a Lokomotiv Moszkvától érkező nigériai Ezekiel Hentyvel.

 

„Olyan játékost kerestünk, aki a támadósor több posztján bevethető, Ezekiel Hentypedigpont ilyen – mondta Kovács Zoltán sportigazgató a vidi.hu-nak. – Régóta figyeljüka játékát, minden létező információ birtokában vagyunk vele kapcsolatban. Egészen fiatalonkerült Európába, és már többhelyen bizonyította tehetségét. Az, hogy az elmúltévekben milyen transzferdíjakat fizettek érte, egyfajta bizonyítékaa kvalitásainak, de természetesen számunkra az a legérdekesebb, hogy nálunk hogyan teljesít majd. Biztos vagyok benne, hogyEzekiel komoly erősítést jelent, és nagyon gyorsan elnyeri majd a Vidi-szurkolók szimpátiáját.”

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek – ezt már a friss igazolás mondta. – A Videoton nagy hagyományokkal rendelkező, remek klub, amely egyértelműen a legjobbak közé tartozik Magyarországon. Jó kapcsolatot ápolok Marko Nikoliccsal, akivel még az Olimpija Ljubljanánál dolgoztunk együtt. Nemcsak edzőként, hanem emberileg is sokra tartom. Ami a gárda többi tagját illeti, Tamás Krisztián még az AC Milan Primavera-együttesénél volt csapattársam, de ismerem Danko Lazovicsot is. A magyar futballról egyelőre nem tudok sokat, de minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb megismerjem. Ha röviden kellene jellemeznem magam, azt mondanám, hogy olyan játékos vagyok, aki mindent megtesz a csapatért, és igyekszik minél több gólt szerezni.”

A 24 éves játékos az AC Milan utánpótlás-játékosaként kölcsönben megfordult a Spezia, a Perugia, az ND Gorica és az Olimpija Ljubljana csapatában, 2016 februárjában a Lokomotiv Moszkva szerződtette, az elmúlt fél évet pedig kölcsönben az egyesült arab emírségekbeli Baniyas SC-nél töltötte, melynél 12 mérkőzésen öt gólt és három gólpasszt jegyzett. A nigériai támadó három évre írt alá a székesfehérváriakhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Bolla Bendegúz (MTK Budapest), Hársfalvi András (Veszprém), Mocsi Attila (ETO FC Győr), Szabó Bence (Puskás Akadémia), Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr), Ezekiel Henty (nigériai, Lokomotiv Moszva – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Burka Bendegúz, Magda Dávid, Szabó Bálint
Kiszemeltek: Luka Zahovic (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Távozók:
Pölöskei Zsolt (Bp. Honvéd), Simon Ádám (gyirmóti kölcsön után Haladás)
Kölcsönbe távozók: Bévárdi Zsombor (BFC Siófok), Lorentz Márton (soroksári kölcsön után BFC Siófok), Sejben Viktor (Csákvár), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
4 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39