Paks: aláírt az MTK-tól érkező játékos, de a bemutatkozására várni kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.25. 15:06
A labdarúgó NB I-ben két forduló után egy ponttal álló Paks bejelentette Nikházi Márk szerződtetését.

A 28 esztendős középpályás hároméves szerződést kötött a paksiakkal. Nikházi az MTK-ban lett profi labdarúgó, majd játszott a Diósgyőri VTK-ban és a Dunaújvárosban is. A legutóbbi téli átigazolási időszakban visszatért az MTK-hoz, amely kiesett az élvonalból. A mosonmagyaróvári születésű futballista pályafutása során 121 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

Nikházi térdműtét után lábadozik, így minden bizonnyal néhány hétig nem állhat Csertői Aurél vezetőedző rendelkezésére.

„Még Telkiben csatlakoztam a csapathoz, itt a Paksnál kezdtem meg a rehabilitációmat a szezon végén végrehajtott térdműtétemet követően. Köszönöm mindenkinek, mind a vezetőségnek, mind a stábnak, azt a figyelmet, energiát és időt, amit rám fordítottak. Ennek eredményeképp már a fiúkkal tudok edzeni, ugyanakkor az erőnlétemen még javítanom kell. Remélem, pár hét múlva már mérkőzésen is bemutatkozhatok a Paks színeiben” – idézi a Paks honlapja Nikházi Márkot.

„Az adódó lehetőségek közül azért a paksit választottam, mert innen már többször megkerestek, és azt éreztem, hogy igenis bíznak bennem. Valamint ennek a csapatnak a játékstílusa pont olyan, ami számomra nagyon szimpatikus, és amiben én is ki tudok bontakozni. Amikor majd lehetőséget kapok, akkor élni szeretnék vele, és bekerülni a kezdőbe. A klub filozófiája is vonzó volt számomra. Ez lesz a tizenkettedik szezon az élvonalban, és végig csak magyar játékosok szerepeltek a keretben, illetve a stábot is magyarok alkották. Még Tomiszlav Szivics is letette az állampolgári esküt. Nagyon jó a társaság, sikerült beilleszkednem, és már nagyon várom, hogy pályára léphessek” – tette hozzá a paksiak új szerzeménye.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Daru Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Kokenszky Norbert (Rákosmente KSK), Nikházi Márk (MTK Budapest), Verpecz István (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Richárd (SZEOL SC, ?), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Zsolt (kispesti kölcsön után ZTE), Kelemen Dávid (békéscsabai kölcsön után Nyíregyháza), Kovács Gábor (zalaegerszegi kölcsön után szabadon igazolható, szerződést bontottak vele), Székely György (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Bor Dávid (dorogi kölcsön után Soproni VSE), Jelena Richárd (Csákvár), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza Spartacus), Kokenszky Norbert (Soproni VSE), Kővári Róbert (dorogi kölcsön után Soproni VSE), Szalai András (Dorog)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vernes Richárd (Bp. Honvéd, onnan ZTE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik