Ferencváros: „A csapat kerete semmiképpen sem végleges”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 16:08
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros pályaedzője, Máté Csaba a Fradi Médiának elmondta, az együttes kerete még nem végleges, mindenképpen szeretnének még szerződtetni egy-két posztra játékosokat.

„A keret semmiképpen sem végleges, van egy-két poszt, ahová mindenképpen szeretnénk még igazolni – mondta a Fradi Médiának Máté Csaba, a Ferencváros pályaedzője. – Ez lehet magyar, illetve külföldi játékos is. Az egyértelmű, mindenki látja, hogy a védelemben elég foghíjasak vagyunk. Vannak posztok, ahová mindenképpen kell erősítés, még akkor is, ha mindenki egészséges, nemhogy ebben a szituációban, amikor eltiltások vagy sérülések sújtják a csapatot.”

A csapat pályaedzője elmondta, a cél mindig az, hogy az érkezők erősítést jelentsenek a csapat számára – úgy érzi, az utóbbi időszakban megszerzett külföldi játékosok megfelelnek ennek a kritériumnak.„A keret semmiképpen sem végleges, van egy-két poszt, ahová mindenképpen szeretnénk még igazolni – mondta a Fradi Médiának Máté Csaba, a Ferencváros pályaedzője. – Ez lehet magyar, illetve külföldi játékos is. Az egyértelmű, mindenki látja, hogy a védelemben elég foghíjasak vagyunk. Vannak posztok, ahová mindenképpen kell erősítés, még akkor is, ha mindenki egészséges, nemhogy ebben a szituációban, amikor eltiltások vagy sérülések sújtják a csapatot.”

A csapat pályaedzője elmondta, a cél mindig az, hogy az érkezők erősítést jelentsenek a csapat számára – úgy érzi, az utóbbi időszakban megszerzett külföldi játékosok megfelelnek ennek a kritériumnak.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, Club Atlético River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Rui Pedro (portugál, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor, Oroszi István, Patik Márton, Pergel Bence, Vida Kristóf
Kiszemeltek: Marcos Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília, legutóbb kölcsönben Gaziantepspor – Törökország)
Távozók: Csilus Tamás (soroksári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Vladan Csukics (szerb, visszavonult), Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Dragóner Filip (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg), Haris Attila (soroksári kölcsön után Balmazújváros), Oliver Hüsing (német, Hansa Rostock – Németország), Jova Levente (soroksári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Radó András (Puskás Akadémia), Florian Trinks (német, Chemnitzer FC – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Derekas Zoltán (Soroksár), Gera Dávid (Soroksár), János Norbert (Soroksár), Lakatos István (Soroksár), Pergel Bence (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, onnan FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönbe), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bognár István (DVSC, Vasas), Patik Márton (RKSK)

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
6 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
8 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
10 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik