DVSC: aláírt a szlovák válogatott játékos – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 11:03
null
Novota János Debrecenben folytatja pályafutását (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC hivatalos oldalán jelentette be, hogy – a korábbi híreknek megfelelően – szerződtette a Rapid Wien szlovák válogatott kapusát, Novota Jánost.

 

A klub honlapjának tájékoztatása szerint Novota két évre szóló szerződést írt alá a hajdúságiaknál. A 33 esztendős, magyar nemzetiségű, de szlovák válogatott kapus az elmúlt hat évben a Rapid Wien játékosa volt, amelyhez Dunaszerdahelyről érkezett – a DAC-ban 67 mérkőzésen védett. Az osztrák együttesnél 95 élvonalbeli bajnokin és 27 nemzetközi kupamérkőzésen lépett pályára.

Novota a válogatott kapuját legutóbb 2016 novemberében, az Ausztria elleni, gól nélküli döntetlennel zárult felkészülési mérkőzésen védte.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Tisza Tibor (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bognár István (Ferencváros), Forró Gyula (Puskás Akadémia), Iszlai Bence (Haladás), Pekár László (Puskás Akadémia), Danijel Petkovics (montenegrói, MTK), Miha Vidmar (szlovén, szabadon igazolható, legutóbb NK Radomlje – Szlovénia)
Távozók: Frank Feltscher (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát), Verpecz István (Paks, szabadon igazolhatóként )
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Dusan Brkovics (szerb, lejár a szerződése, Vasas), Holman Dávid (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
4 órája

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
13 órája

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
17 órája

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
2025.11.10. 10:13

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
2025.11.10. 10:05

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Redzic Damir a dunaszerdahelyi Mbappé

Minden más foci
2025.11.09. 11:47

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC

Minden más foci
2025.11.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik