MK: Doll elmondta, kik távoznak; beszélt Lovrencsicsről is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 22:41
null
Thomas Doll elmondása szerint mindent megtesznek majd az Európa-ligában (Fotó: Meder István)
Mint ismert, a Ferencváros nyerte meg a Magyar Kupát: a 2016–2017-es kiírás döntőjében 1–1 után tizenegyesekkel 5–4-re legyőzte a Vasast. A finálét követően a két vezetőedző, Thomas Doll és Michael Oenning értékelte a látottakat.

„Ilyenkor a labdarúgásnak másodlagos a szerepe, mindannyian nagyon nagyon féltünk, amikor Lovrencsics a földön feküdt. A tarkójára kapott egy erős ütést, legutóbb pedig azt hallottam, hogy eltörött az orra. Így gyakorlatilag arról beszélhetünk, hogy szerencsés kimenetelű volt az eset” – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a győztes kupadöntő után.

„Védekezés szempontjából jól hajtottuk végre a feladatot, stabilabbak voltunk, mint a korábbi mérkőzéseinken. Elöl ellenben valamivel nagyobb átütőerőre lett volna szükségünk. Egyik csapat sem mindent egy lapra téve támadott. Amikor Varga Roland találatával vezettünk, akkor úgy gondolom, hogy nem adtak meg nekünk egy szabályos gólt. Természetesen vissza kell néznem ezt az esetet, majd csak ezt követően mondhatok bármit is biztosra.”

„Csukics már két évvel ezelőtt elment, közben még mindig itt van. Hihetetlen figura, hatalmas Fradi-szíve van. Ezért a klubért a tűzön is keresztül menne. A terv az, hogy a csapathoz kössük őt, de ezt még vele is meg kell beszélnünk” – mondta az utolsó tizenegyest gólra váltó szerbről a ferencvárosiak német edzője.

„A magyar csapatokról nagy csodákra nem kell számítani az európai kupaporondon, most ért véget a szezon, és nemsokára már újra tétmeccsen kell pályára lépnünk. Ennek ellenére mindent megteszünk majd az Európa-ligában.”

Doll a sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy két játékosa, Michal Nalepa és Emir Dilaver is távozik a Ferencvárostól a nyáron – utóbbi az interjú közben búcsúzott el edzőjétől, Nalepa pedig a lefújás után kérdésünkre megerősítette a vele kapcsolatban már megjelent sajtóhíreket, hogy hazatér Lengyelországba és a Lechia Gdansknál folytatja a pályafutását.

Az NSO kérdésére Doll azt is elmondta, hogy a kölcsönbe érkező játékosok – Rju Szung Vu, Marco Djuricin és Kleinheisler László – egyaránt visszatérnek a csapatukhoz. Hajnal Tamás további sorsáról a későbbiekben tárgyalnak.

„Először is gratulálok a Ferencvárosnak! Mind a két csapatnak megvoltak a lehetőségeik, hogy megnyerje a mérkőzést, de talán nekünk voltak a nagyobbak, a hajrában például óriási ziccert hagytunk ki. Összességében nem érzem úgy, hogy veszítettünk volna, százhúsz percen keresztül támadólag léptünk fel, úgy, ahogy azt elterveztük, és ha a tizenegyesektől eltekintünk, akkor a bajnoksághoz hasonlóan ezúttal sem kaptunk ki a Ferencváros otthonában” – fogalmazott Michael Oenning, a Vasas trénere a kupadöntő utáni sajtótájékoztatón.

„A fiatal játékosok most csalódottak, de ez ilyenkor így van jól, ebből lehet majd erőt meríteni a jövőben. Remélem, a tapasztalatokat át tudjuk menteni a jövő évre, és így akár meg is nyerjük a kupát.”

Az angyalföldiek trénere újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy amíg ő Vasas edzője, addig nem várhatóak óriási átigazolások, ők csendesen csinálják a feladatukat, csak olyan posztra szerződtetnek játékost, ahová muszáj.

Legfrissebb hírek

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik