Utánpótlás: program indul az edzők támogatására

MTI MTIMTI MTI
2017.02.23. 14:28
Az edzői életút programot 2017-től az utánpótlás-korosztállyal foglalkozókra is kiterjesztik, így 350-nél több szakember kaphat havonta bruttó százezer forintos támogatást – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára csütörtökön egy dorogi sportkonferencián az MTI-nek.

Szabó Tünde hozzátette, hogy a program kiterjesztésével az adott sportág eredményességének alapjait lerakó, utánpótlás-korosztállyal foglalkozó edzőket szeretnék megbecsülni.

Az államtitkár kitért rá, hogy 2018-ban a tapasztalatok figyelembevételével a támogatás összegét eredményességtől függően kétszázezer forintra emelnék.

A sportági szakszövetségeket rövidesen megkeresik, hogy tegyenek javaslatot a támogatásra érdemes edzők személyére, majd a jelöltek végegesítése után a szövetségek szerződnek a klubokkal – ismertette Szabó Tünde.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2 órája

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:43

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
Tegnap, 12:20

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37