A góllövés smafu? – Vincze András jegyzete

Az MLSZ-elnök nem rúghat gólt – szakadt ki a keserűség anno Laczkó Mihályból, aki a magyar futball még igencsak zűrzavaros időszakában vállalkozott a lehetetlenre, arra, hogy lehetőleg egyszerre tegye eredményessé, anyagilag stabillá, szakmailag erősebbé és elfogadottá focinkat.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és kiderült, hogy a góllövés smafu.

Nem árt ugyanis, ha az MLSZ elnöke – például – tud műfüves futballpályát és persze stadiont építeni, jósként belelát a beléptetés és jegyértékesítés feliratú varázsgömbbe, jártas a kognitív személyiség-elméletben, megingathatatlan a sportpályák biztosítása és biztonsága témakörében, magabiztosan állja a sarat, ha taktikáról (tolódás) kérdezik, otthon van az utánpótlás-nevelésben, sportágfejlesztésben, sportdiplomáciában – és még hosszasan sorolhatjuk, mígnem eljutunk modern világunk legnagyobb kihívásához, a részecskegyorsításhoz és a fekete lyukak rejtélyének megoldásához.

Nos, a világűrben zajló változásokról nem kapott kérdést a lapunknak exkluzív interjút adó Csányi Sándor, aktuális futballügyekről viszont igen, és az utóbbi három évtized leghatékonyabban és legsikeresebben regnáló elnöke igencsak tartalmas véleményt mond arról, mi vár kedvenc játékunkra az idehaza zajos sikert hozó 2016-os Eb után, s miben kell előrelépni (tömören: ki kell jutni a 2020-as Eb-re). A cikket lapunk 4-5. oldalán, valamint internetes kiadásunkban is olvashatják, így a leírtakat nem szajkóznám, a sarokpont – szerintem – az, hogy futballügyben egyfelé kell húzni.

Tavaly nyáron ugyanis kiderült, hogy a magyar szurkoló imádja a magyar labdarúgást (s rajonghatja eztán is, hiszen az elnöki remény szerint a meccsre járás szigorú szabályai puhulhatnak). Az is világossá vált, hogy a siker érdekében érdemes befektetni, de kockáztatni, vitázni is, s vállalni a felelősséget egy-egy késhegyen egyensúlyozó döntés kapcsán (kapitányváltások, merész szakmai döntések). Muszáj továbbá újítani, és igenis megéri az ország, sőt a világ legnépszerűbb sportágába pénzt, sőt sok pénzt fektetni (merthogy élmény kimenni a vadonatúj stadionokba), fiatalszabályt alkotni (végre láthatjuk, jók a magyar ifjak is), ugyanakkor éppen emiatt kellene végre elfogadni, hogy a focinkban mindenki benne van – nem csak az elnök.

A szurkoló, az edző, a klubvezető, a szertáros, az újságíró, a lapolvasó és a sor végén persze a futballista, akinek a nevét mindig kiírják az eredményjelzőre.

Mégpedig nagybetűvel – ha ő lőtte a győztes gólt.