Játékossors: a távozó fradista újra értékesnek érzi magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.24. 09:48
A tavasszal a Ferencváros kölcsönjátékosaként az NB II-es Soroksárhoz kerülő Jova Levente neve legutóbb egy szórakozóhelyen történt affér kapcsán került a lapokba, de a kapus erről semmit sem akar mondani – azon kívül, hogy ellene nem folyik vizsgálat, és nincs is rá ok. Ellenben a klubváltása hátteréről szívesen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. 

Mégis meg kell említeni ezt a kellemetlen, szórakozóhelyi történetet Jova Levente kapcsán, mert a pályafutására hatással lehet, az incidenst követően ugyanis a Ferencváros kizárta a keretéből.

A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási hírekről itt olvashat!
Az NB I-es csapatok összes átigazolását itt találja meg!
Tekintse át az NB I-es csapatok téli felkészülési programját!

„Az igaz lehet, hogy apropót szolgáltathatott a klubváltáshoz – nyilatkozta Jova Levente. – Korábban is szerettem volna távozni, olyan helyre kerülni, ahol védhetek, de a szerződésem még mindig a Ferencvároshoz köt, így nem tudtam lépni. Nyáron alighanem elköszöntünk volna egymástól, ez most fél évvel korábban megtörtént, bár még az FTC játékosa vagyok.”

Az NB II-ben remekül szereplő Soroksárban állhat újra a kapuban. Mint megtudtuk, külföldről és itthonról, az NB I-ből is voltak ajánlatai, érdeklődtek iránta, de volt, ahol időt, türelmet kértek tőle, ő pedig nem akart várni.

„Nincs szó arról, hogy biztosan én védek – mondta az előtte álló kihívásról a labdarúgó. – De itt másképp kezelnek, értékesnek érzem magam, és megkapom az esélyt. Ingyen sehol sem adnak játéklehetőséget, ám kész vagyok megharcolni érte. A többi rajtam múlik.”

JOVA LEVENTE TELJES NYILATKOZATÁT, AMELYBEN RÉSZLETESEN BESZÉL AZ ELMÚLT IDŐSZAKRÓL ÉS AZ ÚJ KIHÍVÁSRÓL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46