Honvéd: „Ezt nem erőltetném, nem bírja el a csapat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.25. 11:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd keddi felkészülési mérkőzésén 2–0-ra megverte a bolgár Botev Plovdivot. A kispestiek vezetőedzője, Marco Rossi a klub hivatalos honlapjának adott értékelésében elmondta, a győzelem ellenére nem elégedett a látottakkal, és azt is elárulta, hogy a jövőben a háromcsatáros játékot nem szeretné erőltetni.



„Olyan mérkőzést játszottunk, ami nem igazán tetszett. Sok apró hibával futballoztunk, főleg a passzokat rontottuk el. A három meccs közül ez volt a legrosszabb, igaz, előtte két órát kellett utaznunk és fáradtak is voltak a játékosok. Volt hat nagyon nagy helyzetünk kettővel szemben. Azt láttuk, hogy együttesünk nem bírja el, ha három valódi csatárral játszunk egyszerre. Néhány találkozón, vagy egy-egy találkozó bizonyos időszakában meg lehet majd próbálkozni ezzel a rendszerrel, de ezt a kezdőcsapatot nem erőltetném” – mondta Marco Rossi.

„Ez is, mint a másik kettő, hasznos mérkőzés volt, mert láttunk érdekes dolgokat, ki tudtunk próbálni élesben bizonyos elemeket. Láthattuk, hogy van néhány játékos, aki még messze van a jó formától, akinek még nagyon sokat kell dolgoznia, ám mindenképpen hasznos lezárása volt a hétnek” – tette hozzá az olasz szakember.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd–Botev Plovdiv (bolgár) 2–0

HONVÉD: 1. félidő: Gróf – Ikenne-King, Lovric, Kamber, Laczkó – Gazdag, Hidi, Zsótér – Lanzafame, Eppel, Kabungu. 2. félidő: Gróf (Vajda, 64.) – Villám, Baráth, Bobál D., Laczkó (Palmes, 65.) – Vasziljevics, Hidi (Balázs, 59.), Nagy G. – Eppel (Tömösvári, 64.), Lanzafame (Holender, 49.), Koszta. Vezetőedző: Marco Rossi
G: Kamber, Vasziljevics

Legfrissebb hírek

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 10:20

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Orbán két mutatóban előzi meg Szoboszlait; 2022 után újra debreceni újoncok

Magyar válogatott
2026.04.01. 17:49
Ezek is érdekelhetik