Haladás: Hegedűs mégis a Puskás Akadémiában folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 18:57
null
Hegedűs János 3.5 évre írt alá a felcsútiakhoz (Fotó: pfla.hu)
Mégis az NB II-ben listavezető Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását Hegedűs János. A Haladást elhagyó, 20 éves védő három és fél évre szóló szerződést írt alá.

 

„Jó érzéssel írtam alá a szerződésemet. Nem mindenféleképp szerettem volna váltani, úgy éreztem, hogy ez nekem előrelépés” – nyilatkozta a Puskás Akadémia honlapjának Hegedűs János, hozzátéve: fontos volt számára, hogy Pintér Attila vezetőedző kulcsszerepet szán neki.

A Nemzeti Sport Online elsőként, már január 4-én megírta, hogy Hegedűs Felcsútra szerződhet, mert hívja őt a Puskás Akadémia, ám azóta úgy tűnt, a védő nem biztos, hogy a távozás mellett dönt.

A felcsútiak honlapja arról is beszámolt, hogy hároméves szerződést kötöttek a ferencvárosi nevelésű, az őszi szezonban a Soroksárnál kölcsönben szereplő támadóval, Csilus Ádámmal.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Csilus Ádám (FTC),Gyömbér Gábor (FTC), Hegedűs János (Haladás), Prosser Dániel (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bacsa Patrik (DVTK), Bara Levente (romániai, FK Csíkszereda – Románia), Solymosy Lehel (romániai, FK Csíkszereda – Románia), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Marek Strestík (szlovák, Mezőkövesd), Tamás Nándor (romániai, FK Csíkszereda – Románia)
Távozók: Fényes Szabolcs (Csákvár), Molnár Csaba
(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gajdos Zsolt (ZTE), Pekár László (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
9 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
11 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
23 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik