Videoton: a Honvéd egyik nagy ígérete iránt érdeklődnek

2016.12.27. 14:56
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a Videoton érdeklődik a Budapest Honvéd 20 éves középpályása, Gazdag Dániel iránt.

Úgy tudjuk, a Videoton kész ajánlatot tenni a tehetséges játékosért, akiről a Honvéd korábbi sportigazgatója, Fabio Cordella úgy nyilatkozott, ő lehet az új Puskás Ferenc. Fabio Cordella úgy nyilatkozott, ő lehet az új Puskás Ferenc.

Ha sikerül megegyeznie a két klubnak, Gazdag legkésőbb a nyáron Fehérvárra költözhet. A játékos érkezésére azért is lehet esély, mert a Videoton középpályássorában többen is kevés lehetőséget kaptak ősszel, így nem lenne meglepő, ha Pölöskei Zsolt vagy Simon Ádám távozna. Asmir Suljiccsal sem nagyon számolt a szakmai stáb, aki egy légióshelyet is elfoglal a keretben, ezért lehet kérdéses a jövője.

A szezonban eddig lejátszott meccsek során hét gólpasszt jegyző Gazdag értékét 225 ezer euróra (kb. 69.5 millió forintra) teszi a mértékadó transfermarkt.de oldal.

Megkerestük a két klubot is, érdeklődésünkre a Bp. Honvédtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy még nem érkezett konkrét ajánlat a játékosra.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Botka Endre, Gazdag Dániel (Videoton), Hidi Patrik (Messina, olasz), Nagy Sándor (ukrajnai, lejárt a szerződése)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Gazdag Dániel (Honvéd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Pölöskei Zsolt, Simon Ádám, Asmir Suljic (bosnyák)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
9 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
Tegnap, 9:55

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Gazdag Dániel gólt szerzett, nyert a Columbus a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.08. 13:35

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35