NB I: Fernando Llorente magyar ajánlatokat is kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.10. 13:34
null
A Belenenses ezen a nyáron jelentette be Llorente szerződtetését, ám a középpályás máris távozna
A legutóbb a román Poli Timisoarában szereplő spanyol védekező középpályás, a 25 éves Fernando Llorente a nyáron két magyar klubtól is kapott ajánlatot, és bár a portugál Belenenseshez szerződött, végül mégis az NB I-ben köthet ki – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

 

„Az NB I-ből korábban két magyar csapat, a Haladás és a DVTK is ajánlatot tett a legutóbb Romániában játszó, az Atlético Madridban és a Villarrealban nevelkedő Fernando Llorentének. A középpályás szívesen szerződött volna Magyarországra, de a portugál Belenenseshez igazolt, most azonban valóban ismét szóba kerülhet a magyarországi folytatás” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online értesüléseit az ISC-Q sportügynökség részéről a játékost képviselő menedzser, Csengeri István.

„A portugál klubnál ugyanis nem olyan körülményekkel találkozott a középpályás, amire számított, és a lisszaboniak nem tartották be az előzetes megegyezést, így távozni szeretne, és a Belenenses vezetősége hajlandó is elengedni őt. Már van is újra érdeklődés az NB I-ből, folynak az egyeztetések” – tette hozzá Llorentével kapcsolatban a játékosügynök.

Llorente – aki csak névrokona a korábban a Juventusban is futballozó, jelenleg a Swansea-t erősítő 24-szeres spanyol válogatott csatárnak – korábban a román élvonalban 31 meccsen lépett pályára, míg a spanyol másodosztályban 67, a harmadik vonalban 16 mérkőzése volt hazájában.

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
23 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29
Ezek is érdekelhetik