Vasas: megszerezték a Puskás Akadémia gólvágóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.19. 17:44
null
Vancsa Miklós és Gergye Dániel (Fotó: vasasfc.hu)
A Puskás Akadémia labdarúgócsapatát elhagyó Gergye Dániel a Vasasban folytatja pályafutását. A 17 éves támadó három évre írt alá az angyalföldiekhez.

 

„Dani a korosztályának egyik legnagyobb tehetsége – nyilatkozta Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője a csapat honlapjának. – A bal oldali támadóként vagy centerként is bevethető tehetség az elmúlt korosztályos bajnokságban huszonöt mérkőzésen huszonkét gólt szerzett, mindezt úgy, hogy a tavaszi szezon első nyolc mérkőzésén sérülés miatt nem is léphetett pályára. Új igazolásunk a felnőttcsapat teljes jogú tagjaként együtt edz az első csapattal, úgy, hogy alkalmanként a Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatában is játszhat majd.”

A 17 éves támadó a következőt mondta magáról:

„1999. március 23-án születtem. Labdarúgó-pályafutásomat ötévesen a PMFC-ben kezdtem, majd tízévesen Siófokra kerültem. Az U15-16-os korosztályt a Honvédban töltöttem, 2015 nyarán a Puskás Akadémiára kerültem. Itt most nyáron lejárt a szerződésem. Már évek óta szóba került, hogy a Vasasba igazoljak, ám ez csak most sikerült. 185 centiméter magas és 77 kilogramm vagyok, ballábas. Az erősségeimről egyelőre nem szeretnék beszélni, hiszen mindenben fejlődnöm kell, és biztos vagyok benne, hogy rengeteget kell dolgoznom ahhoz, hogy elérjem a felnőttek szintjét. Mivel a korosztályos bajnokság jóval később fejeződött be, mint az NB I-es, én még csak most állok edzésbe. Örülök, hogy itt vagyok, tudom, hogy rengeteg munka vár rám. Ma még senki nem ismeri a nevemet itt Angyalföldön, remélem, ez pár év múlva másként lesz. A célom természetesen az, hogy minél előbb bemutatkozhassak az NB I-ben és gólokkal segítsem a Vasas csapatát.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Felix Burmeister
(német, Bielefeld – Németország, szabadon igazolhatóként), Gergye Dániel (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, DVTK), Király Botond (Rákosmente), Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők: Sallói Dániel
(Sporting Kansas City, legutóbb kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok), Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Murka Benedek (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kleisz Márk
Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks) Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben), Mahir Saglik (török-német, Paderborn – Németország, szabadon igazolható)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia), Gál Mátyás (siófoki kölcsön után), Grúz Tamás (Budafoki MTE), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jerusalem – Izrael), Tamás László (siófoki kölcsön után Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Sallói Dániel (Gyirmót), Vida Máté (Videoton)

Legfrissebb hírek

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

A Puskás Akadémia az első félidőben eldöntötte a meccset, egyre reménytelenebb helyzetben a KBSC

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 18:06

Baranyai Nimród még nem adja fel, reménykedik a bravúrban

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:57

Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:01

Vitályos Viktor elhagyja az MTK-t, a Sparta Prahánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 14:32

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42

A ZTE bejelentette a PSG akadémiáján nevelkedő támadó érkezését

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 10:26
Ezek is érdekelhetik