Újpest: sikerült megállapodni az olaszokkal a védő megtartásáról

2016.06.30. 21:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján adta hírül, hogy megállapodott az Atalantával a hátvéd Kecskés Ákos kölcsönszerződésének meghosszabbításáról.

Kecskés 2008-ban került az Atalantához a Tisza Volántól, és az olasz együttes 2012-ben – ahogy betöltötte a 16. életévét – kötött vele profi szerződést. Felkészülési mérkőzésen már az első csapatban is játszott, majd tavaly nyáron kölcsönadták az Újpestnek, amelyben most újabb szezont kezdhet meg.

A 20 éves, U20-as vb-t is megjáró játékos a 2015–2016-os idényben kilenc bajnokin és öt Magyar Kupa-találkozón kapott szerepet Újpesten.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Cseke Benjámin (MTK, kölcsön után végleg), Nagy Tibor (MTK, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Pávkovics Bence
Kiszemeltek: Asztalos Dávid (MTK, legutóbb kölcsönben Paks), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Békéscsaba), Olekszandr Kalitov (ukrán, Csornomorec – Ukrajna), Nagy Richárd (Siófok), Eugene Starikov (amerikai, Csornomorec – Ukrajna, szabadon igazolható), Tischler Patrik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Videoton)
Távozók: Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország), Kabát Péter (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lencse László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs
(Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Jonathan Heris (belga, Sint-Truiden – Belgium), Tóth Patrik

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
7 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
10 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 10:28

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 09:19

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 13:45

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 10:55

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 09:43

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37