Újpest: aerobik és futsal is része volt az edzéseknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 10:12
null
A lilák már javában készülnek a szezonra (Fotó: ujpestfc.hu)
Az újpesti labdarúgók javában, már másfél hete készülnek a 2016–2017-es idényre. Az alapozó időszak munkáját kiegészítésképpen aerobik és futsal színesítette.

 

„Erőnléti és aerobik feladatokat is csináltunk, hogy növeljük a fizikai terhelhetőséget és állóképességet – nyilatkozta az ujpestfc.hu klubhonlapnak Milos Bogicsevics erőnléti edző, majd elmesélte, hogyan került képbe az egészen közeli rokonszakágnak tekinthető futsal. – A vezetőedző kérésére vásároltunk néhány futsallabdát. Ezek a játékszerek kisebbek és nehezebbek, mint nagypályás társaik, ezért teljesen más technikát igényelnek. A mester szeretné fejleszteni a futballistái labdaérzékét és repertoárját, hogy még magabiztosabbak legyenek a pályán. Ezenkívül egy futsalos edzés után visszaállni a normál labdára külön kihívást jelent, aminek köszönhetően még többet fejlődhetnek a játékosok.”

A trénernek más jellegű tervei is vannak a játékosokkal.

„Szeretném elérni, hogy csökkentsük a sérülések számát. Itt elsősorban azokra az esetekre gondolok, amelyek a terhelhetőséggel, izomfáradékonysággal kapcsolatosak. Ennek eléréséhez hatékonyabbá kell tenni az együttműködést az orvosi csapat, a terapeuták és közöttünk. Ha ezt sikerül idén megvalósítanunk, akkor két fontos célt is elérhetünk. Egyrészt megakadályozhatjuk az elkerülhető sérülések kialakulását, másrészt a rehabilitációs módszereinket is sokkal eredményesebbé tehetjük.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Asztalos Dávid (MTK, legutóbb kölcsönben Paks), Cseke Benjámin (MTK – kölcsön után végleg?), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Békéscsaba), Gol-Gol Mebrahtu (ausztrál, Western Sydney), Nagy Richárd (Siófok), Tischler Patrik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Videoton),
Távozók: Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország), Kabát Péter (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Cseke Benjámin (MTK, ?), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?), Lencse László (Puskás AFC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs
(Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Jonathan Heris (belga, Sint-Truiden – Belgium), Nagy Tibor (lejár a szerződése), Tóth Patrik

 

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsófüves
Tegnap, 10:23

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Felkészülés: magabiztos MTK-győzelem a Csíkszereda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 13:09

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20

Nyíregyháza: a szlovén csatárnak új klubot keres a menedzsmentje, nem utazott el a csapattal – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 16:27

Ratatics Péter: A következő idényben a dobogó a cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 22:02

Idényzáró légióskörkép: Szoboszlai több mutatóban az élen, de nem ő töltötte a legtöbb időt a pályán

Légiósok
2025.06.25. 16:46
Ezek is érdekelhetik