Hertha: az FTC mellett a berliniek is kiszemelték Fiolát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.29. 11:54
null
Fiola Attila iránt külföldről is érdeklődnek (Fotó: Hegedüs Gábor)<br />
A Nemzeti Sport Online Szlovákiából származó információja szerint Fiola Attila is szóba kerülhet a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Herthánál.

Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros szeretné szerződtetni Fiola Attilát, aki sérülése miatt csak a magyar válogatott első, Ausztria elleni csoportmérkőzésén szerepelt az Európa-bajnokságon. A Puskás Akadémia védője azonban szívesen állna légiósnak; elképzelhető, hogy erre a Herthánál lesz lehetősége.

A berliniektől ugyanis távozóban van a szlovák Peter Pekarík, akinek a helyére, a jobbhátvéd pozíciójára Fiolát nézte ki Dárdai Pál együttese. A magyar szakember fedezte fel szövetségi kapitányként, hogy a korábban főleg védőként és védekező középpályásként bevetett labdarúgó jobb-bekket is tud játszani.

„Az elmúlt másfél esztendőt gyakorlatilag hibátlanul lehozta a válogatottban, arról nem szólva, hogy már a támadásokat is segíti. Feröer ellen állítottam be először, és amikor láttam, hogy gondolkodás nélkül becsúszik a jeges műfüvön, hátradőltem” – nyilatkozta korábban Fioláról a Nemzeti Sportnak Dárdai.

Az ugyanakkor biztosnak látszik, hogy a védő távozik a Puskás Akadémiától, amely már az utódját is megtalálta Heffler Tibor személyében. Bognár György szakmai igazgató május közepén úgy fogalmazott,ha megfelelő ajánlat érkezik, a PAFC nem áll Fiola útjába.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia)
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Kisvárda, ?), Kunsági Roland (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Drilon Cenaj (bosnyák-albán, legutóbb Chievo – Olaszország), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Huszti Szabolcs (Eintracht Frankfurt – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolható), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Haris Attila (Soroksár, kölcsön után ismét kölcsönbe), Kunsági Roland (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, kölcsön után ismét kölcsönbe), Silye Erik (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool, Leicester City – Anglia; Freiburg, Hamburg – Németország; Bologna – Olaszország; Benfica, Braga – Portugália, Trabzonspor – Törökország; Marseille – Franciaország; Rapid Wien – Ausztria)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt
(szabadon igazolható, legutóbb Szolnok), Gőcze Gergő (szabadon igazolható, legutóbb Ajka), Heffler Tibor (Videoton), Molnár Csaba (Csákvár), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton), Fényes Szabolcs (Csákvár), Hudák Martin (Békéscsaba), Lencse László (Újpest), Lorentz Márton (Dunaújváros), Makrai Gábor (Csákvár), Molnár Tibor (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár), Tischler Patrik (Videoton, ?), Tóth László (Mezőkövesd), Zima Ádám (Újbuda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lipcsei Ádám, Óvári Zsolt, Péter Bence, Szabó Bence, Tóth Balázs, Tóth Bence
Kiszemeltek: –
Távozók: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe távozók: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Vjacseszlav Csurko (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna), Filip Pajovics (szerb, Videoton), Zsótér Donát (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Braniszlav Danilovics (szerb, ?), Fiola Attila (érdeklődnek iránta: FTC, Hertha – Németország), Lencse László (Mezőkövesd?), Tischler Patrik (Vasas?)

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27