Haladás: Nagyon jól járhatunk a két hollanddal – Szekér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.25. 12:23
Szekér István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás megfigyelője elmondta a véleményét a klub két új holland szerzeményéről, Sjoerd Overgoorról, valamint Sjoerd Arsról.  

Mint ismert, a 27 éves Sjoerd Overgoor három, míg Sjoerd Ars két évre kötelezte el magát a szombathelyi csapathoz.Sjoerd Overgoor három, míg Sjoerd Ars két évre kötelezte el magát a szombathelyi csapathoz.

Szekér István, a Haladás játékosmegfigyelője elmondta, amennyiben a két holland hozza azt, amiért a klub szerződtette őket, a magyar együttes rendkívül jól jár.

„Ars kimondottan góllövő csatár. Ha megnézzük a pályafutását, láthatjuk, hogy előző csapataiban általában minden szezonjában rúgott húsz gólt – idézi a haladas.hu a szakembert. – Reméljük, nálunk is hasonlóan teljesít majd. Emellett ki kell emelnünk, hogy az összes idényében harminc körüli mérkőzésszámot produkált, amiből látszik, hogy nem egy sérülékeny futballistáról van szó. Azt várjuk tőle, hogy ha kell, helyzet nélkül is betaláljon. Erős a fejjátéka is, mentálisan felkészült, gyakorlatilag bármilyen taktikai felállásban otthonosan mozog.”

„Ami Overgoort illeti, habár a Cambuurhoz még hároméves kontraktus kötötte, abban szerepelt egy záradék, mely szerint távozhat, ha a csapata kiesik a bajnokságból. Védekező és támadó középpályásként is bevethető, nem csak a rombolásban jeleskedik. Magas a játékintelligenciája, technikailag képzett labdarúgó, aki nagyszerű passzokkal képes helyzetbe hozni a társait. Jelzésértékű, hogy eddigi összes klubjában csapatkapitány volt.”

„Mindkét holland jó ajánlólevéllel érkezett hozzánk, bízunk benne, hogy azt nyújtják majd, amire képesek. Ha így lesz, akkor a Haladás nagyon jól jár velük.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Sjoerd Ars (holland, NAC Breda – Hollandia), Sjoerd Overgoor (holland, Cambuur – Hollandia)
Kölcsönbe érkezők: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Devecseri Szilárd (Mezőkövesd, ?), Grabant Bence (Sopron, ?), Grabant Péter (Sopron, ?), Hegedűs János (Budaörs, ?), Jancsó András (Sopron, ?), Rácz Barnabás (Sopron, ?), Tihanyi Olivér (Sopron, ?), Tóth Martin (Sopron, ?), Török Milán (Sárvár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek:
Lévai Gergő (Eberau – Ausztria), Polgár Kristóf (Liverpool U21 – Anglia), Rangelo Janga (curacaói, FC Dordrecht – Hollandia)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Gyürki Gergő (Sopron)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Devecseri Szilárd
(lejár a szerződése), Dudás Ádám (lejár a szerződése), Medgyes Zoltán (Sopron), Nagy Patrik (Sopron), Németh Márió (Basel – Svájc), Szasa Popin (szerb, Sopron), Ugrai Roland (érdeklődnek iránta: Diósgyőr), Thomas Wils (Lierse – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
13 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
17 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49