Újpest: szerdán több kérdés eldőlhet; Lencsét megtartanák

Vágólapra másolva!
2016.05.10. 08:01
Az Újpest FC labdarúgócsapatánál következik a tárgyalások hete. Az egyik legfontosabb nap a szerda lehet, amikor két lejáró szerződésű labdarúgóval is egyeztet Roderick Duchatelet tulajdonos, miközben a Puskás Akadémiával is lehetnek egyeztetések Lencse László ügyében. 

„Szerdán ülünk le a vezetőséggel tárgyalni, ez persze még nem jelenti azt, hogy el is dől, maradok-e vagy megyek – nyilatkozta Litauszki Róbert, aki iránt, mint megírtuk, a török első osztályból érdeklődtek. – Nem tagadom, légiósnak állnék, de mivel szeretem az Újpestet, akkor sem dőlök a kardomba, ha maradok. Persze jó lenne, ha minél hamarabb eldőlne, hol folytatom.” Litauszki Róbert, aki iránt, mint megírtuk, a török első osztályból érdeklődtek. – Nem tagadom, légiósnak állnék, de mivel szeretem az Újpestet, akkor sem dőlök a kardomba, ha maradok. Persze jó lenne, ha minél hamarabb eldőlne, hol folytatom.”

Litauszki Róberthez hasonlóan Kabát Péter is szabaddá válik a nyáron, s a hírek szerint a csatár is szerdán ül tárgyalóasztalhoz a belga tulajdonossal, Roderick Duchatelet-vel.

A másik csatár, Lencse László kölcsönszerződése is lejár, vissza kell térnie az NB II-be zuhanó Puskás Akadémiához – kérdés persze, meddig marad. A Nemzeti Sport információi szerint ugyanis a Megyeri úti együttes szeretné megtartani a támadót.

Azt már bejelentette a klub, hogy Balogh Balázzsal, Bojan Szankoviccsal és Nebojsa Vignjeviccsel szerződést hosszabbított.

Az Újpesthez kapcsolódó hír, hogy a védő Kálnoki-Kis Dávid Belgiumba utazik egy orvosi, artroszkópos beavatkozásra. A nyári felkészülésből várhatóan két hetet kell kihagynia.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg?)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Cseke Benjámin (MTK, ?), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?), Lencse László (Puskás AFC, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Kabát Péter (lejár a szerződése), Litauszki Róbert (Törökország)

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik