MTK: a kiesőtől igazoltak középpályást a kék-fehérek

2016.05.12. 21:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Borbély Bálintot a Békéscsabától.

A 26 éves Borbély Bálint a Békéscsabában mindössze 14 mérkőzésen lépett pályára a 2015–2016-os szezonban, ám gólt nem szerzett.

A középpályás elmondta, azért döntött a váltás mellett, mert mindenképpen az élvonalban szeretett volna maradni.

„Tisztában vagyok vele, hogy nagyon jó játékosokkal kell megküzdenem a csapatba kerülésért. De többet érzek magamban, mint hogy az NB II-ben játsszak” – idézi Borbély szavait az mtk.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Borbély Bálint (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Asztalos Dávid (Paks), Cseke Benjámin (Újpest), Horváth Péter (Szolnoki MÁV FC), Nagy Tibor (Újpest), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd), Tóth Ferenc (Vác)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok – kölcsönbe)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38
Ezek is érdekelhetik