Békéscsaba: alakul a keret, és kiszemelték az új szertárost is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.27. 21:51
Várhatóan négy-öt élvonalbeli, illetve az élvonalat megjárt játékos, köztük egy kapus szerződtetését tervezi a labdarúgó NB I-ből kieső Békéscsaba – tudtuk meg a klub honlapjáról.

A kiszemeltekkel előrehaladott tárgyalások folynak, többekkel már megszületett a szóbeli egyezség, de Igricz Mihály klubigazgató hozzáfűzte: szerződést még egyikükkel sem írtak alá, ezért a nevek nem publikusak.Igricz Mihály klubigazgató hozzáfűzte: szerződést még egyikükkel sem írtak alá, ezért a nevek nem publikusak.

Igricz szerint egészen biztos, hogy az eddigi keretből Mursits Roland, Bényei Balázs, Fehér Zsolt, Bagi István, Huszár Gergő, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Takács Péter, Szélpál Norbert, Viczián Ádám, Tóth Dániel, Birtalan Botond és Szalai Dániel a 2016–17-es szezonban is a liláknál folytatja.

Közel a megegyezés Beszterczei Attilával, Fabio Nascimento de Oliverával és Konyecsni Zoltánnal, míg Balog Zsolttal, Juhász Györggyel, Hudák Martinnal és Máthé Gáborral még le kell ülniük tárgyalni.

A csabaiak honlapja nem csak a játékoskeret alakulásáról számol be: mint írják, a szertárosi teendőket Baukó András nyugdíjba vonulása után egy fiatal, agilis kollégájukra szeretnénk bízni – szóban már megállapodtak vele, de a nevét csak a megfelelő dokumentumok aláírása után hozzák nyilvánosságra.

A hivatásos, nagypályás átigazolási időszak június 9-én kezdődik, és a csabaiak már június 20-ig igyekeznek kialakítani a végleges keretet, amellyel nekivágnak az NB II-es szezon előtti felkészülésnek.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28