FTC: Örültem volna, ha több szurkoló látja a bajnoki menetelést – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 20:58
Mint beszámoltunk róla a Ferencváros kikapott a Debrecentől, de így is bebiztosította bajnoki címét. Thomas Doll a bíróról és a szurkolókról is beszélt a találkozót követően.

A német szakember nem volt túlságosan elégedett a játékvezetéssel. Azt mondta, „ha nemzetközi szinten így vezetne meccset a bíró, akkor az lenne az utolsó találkozója". Doll beszélt a bajnoki címmel kapcsolatos érzéseiről is.ha nemzetközi szinten így vezetne meccset a bíró, akkor az lenne az utolsó találkozója". Doll beszélt a bajnoki címmel kapcsolatos érzéseiről is.

„Természetesen boldog vagyok, hogy bajnokok lettünk, de annak igazából csak holnaptól örülök majd. Megérdemelten lett miénk az aranyérem, nagyszerű, sikeres szezont zártunk, de annak örültem volna, ha ezt a teljesítményt több szurkoló látja."

„A Magyar Kupa elődöntőjében jobb játékot lehet majd várni tőlünk. Nemzetközi szinten ez még kevés lesz, biztosan kell erősítenünk a nyáron. Most annak örülök, hogy a születésnapomat már bajnokként ünnepelhetem."

Thomas Doll a legutóbb ajándékba pálinkát kapott Kondás Elemértől, a bajnoki címet szerző mester a Nemzeti Sport Online kérdésére elárulta, mivel kedveskedett ő most kollégájának.

„Hogy mit adtam én ajándékba? Jó a kérdés, majdnem elfelejtettem mondani. Három pontot... Természetesen csak vicceltem, bort hoztam neki. Ő már volt bajnok, őszintén gratulált nekem a meccs után. Jó a kapcsolatunk, tiszteljük egymást."

A két mester korábban az M4 Sportnak is értékelt a lefújás után.

„Tulajdonképpen azért boldog vagyok – mondta Thomas Doll a Ferencváros vezetőedzője. – Mondtam a fiúknak a pályán, hogy az egész szezont kell figyelembe venni, nemcsak a mai első félidőt. Ha a védekezés jobb, akkor nem kapunk két gólt az elején. Dicséret illeti játékosokat az egész idényt illetően. A mai meccs miatt kicsit mérges vagyok. Edzőként nehezebb bajnoki címet ünnepelni."

„Két nagyon szép gólt szereztünk, és lehetőségünk volt további találatokra is, amivel nagyobb különbségűvé tehettük volna a győzelmet – mondta Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője. – Ezzel együtt nagyon jó mérkőzést játszottunk, voltak indulatok pró és kontra. Fontos győzelmet arattunk, de a Fradinak is gratulálok a bajnoki címhez."

Legfrissebb hírek

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11
Ezek is érdekelhetik