DVTK: a bajnokság befejezése után három meccset játszanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.29. 13:23
Szombaton befejeződik a labdarúgó NB I 2015–2016-os szezonja, a DVTK idénye azonban még nem ér véget. A diósgyőriek a Paks elleni bajnokit követően egy felkészülési mérkőzésen és két hírverő meccsen lépnek pályára.

A DVTK május 3-án Abaújszántón, majd egy héttel később Emődön lép pályára kétszer harmincperces hírverő találkozón. A két fellépés között a Diósgyőr május 7-én a Budapest Honvéddal is összecsap felkészülési meccsen.a Diósgyőr május 7-én a Budapest Honvéddal is összecsap felkészülési meccsen.

„Bernd Storck szövetségi kapitány kérésére Európában hazánkban fejeződik be legkorábban a bajnokság. Sok lenne az öthetes szünet a két idény között, ezért ezt megelőzendő, kitoljuk a szezont, hogy ne szinte nulláról kelljen elkezdeni a felkészülést” – mondta a klub hivatalos honlapjának Egervári Sándor vezetőedző.

„Szeretnénk hasznosan eltölteni ezt a két hetet, felkészülési mérkőzést játszunk a Honvéddal, és bár szerettem volna külföldi ellenfelet, nem találtunk, mert Szlovákiában és Romániában is zajlik még a a bajnokság. Helyette két klasszikus hírverő mérkőzést játszunk Abaújszántón és Emődön. Ezt követően jöhet a háromhetes szabadság, amire természetesen a játékosok feladatot is kapnak, hogy minél jobb állapotban kezdhessük el ismét a közös munkát június 8-án” – tette hozzá a szakember.

A Diósgyőr szombat 19 órától a Paks elleni hazai mérkőzéssel fejezi be az NB I 2015–2016-os kiírását.

A DVTK SZEZON VÉGI PROGRAMJA
május 3. (kedd), 16.30:
Abaújszántó (megyei II.)–DVTK
május 6. (péntek), 17.00: Budapest Honvéd–DVTK
május 10. (kedd): Emőd (megyei II.)–DVTK

33. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Április 30., szombat
16.30Újpest–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
Szabó Zsolt
16.30
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd
Iványi Zoltán
16.30
Békéscsaba–DVSC-Teva
Németh Ádám
16.30
MTK–Vasas
Vad II István
16.30
Haladás–FTC
Andó-Szabó Sándor
19.00
DVTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Erdős József
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil-amerikai női labdarúgó-mérkőzés

Minden más foci
2026.06.10. 10:23

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Vb-felkészülés: győztek főpróbájukon a brazilok, nyertek az argentinok is

Foci vb 2026
2026.06.07. 08:35

Jereváni döntetlennel melegített a kazah futballválogatott a keddi debreceni meccsre

Minden más foci
2026.06.06. 17:56

Varga Barnabás duplázott, a magyar válogatott nehéz második félidő után legyőzte a finneket

Magyar válogatott
2026.06.05. 21:38
Ezek is érdekelhetik