Puskás Akadémia: Sallai Roland az Európa-bajnokságról álmodik

2016.03.02. 08:02
Nagybátyja, Sallai Sándor a nyolcvanas évek meghatározó futballistája volt, a Mezey György-féle válogatott alapembere. Az édesapja, Sallai Tibor „dolgos iparosként” futballozott több csapatban is az NB I-ben. A kis Roland, úgy lehet, túltesz mindkettőjükön. A fiatalember tizennyolc esztendős, de már ott volt Bernd Storck bő keretében az ősszel, Felcsúton már alapembernek számít, az más kérdés, hogy egyelőre kieső helyen áll a csapata.

Sallai Roland egy gólt szerzett a bajnokságban, és talán ez az, amiben leginkább fejlődnie kellene: a kapu előtti határozottságban, a gólveszélyességben, mert a mezőnyben látványos, ügyes dolgokat csinál, olykor úgy cselez, úgy passzol, mintha már nem is tinédzser lenne. Nem véletlenül mondják rá, hogy a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígérete.

„Bernd Storckkal már dolgoztam együtt az U20-as válogatottnál – folytatta Sallai Roland. – Úgy hívott meg a korosztályos válogatottba, hogy jóval fiatalabb voltam a többieknél. Óriási megtiszteltetés volt, és nagy lelkierőt adott a pályafutásomhoz. Tudom, hogy itt nem állhatok meg, az a tervem, az álmom, hogy a tavaszi idényben beverekedjem magam az Európa-bajnokságra utazó válogatott keretbe. Csak rajtam múlik, ha úgy futballozok, úgy teljesítek, a kapitány számol velem, és lehetőséget ad a bizonyításra, ebben biztos vagyok.”

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
8 órája

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
2026.05.19. 13:26

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06
Ezek is érdekelhetik