Hali: Csak focizgatással nem lehet pontokat gyűjteni – Halmosi

2016.03.25. 22:35
A legutóbbi négy bajnokijából hármat elbukó, mindössze egy ponthoz jutó Haladás csapatkapitánya, a 36 éves Halmosi Péter látja, hogy miben kellene javulniuk a szombathelyieknek.

„A legnagyobb gondot abban látom, hogy amíg ősszel tudtuk, hogyan kell egy meccset akár egy nullára megnyerni, vagy hátrányból döntetlenre hozni, tavasszal ez nem sikerül – nyilatkozta Halmosi a haladas.hu-nak. – Csak focizgatással ugyanis nem lehet pontokat gyűjteni, a sikerhez nyerő típusú labdarúgókra van szükség. Olyanokra, akik képesek rendszerben játszani és nem követnek el taktikai hibákat. Az MTK ellen idegenben korán vezetést szereztünk, tehát jól, korai góllal kezdtünk, mégis kikaptunk, amiben kisebb-nagyobb taktikai fegyelmezetlenségek is szerepet játszottak. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a labdarúgás csapatsport. Persze mértékkel szükség van látványos megoldásokra, flikk-flakkra is, de legfontosabb a csapategység, hogy minél többet tegyél a közösbe. Hogy úgy mondjam: nem elég csinálni valamit, meg kell csinálni. Persze, a sok sérült is megnehezítette Mészöly Géza dolgát, remélhetőleg a maródiak visszatérésével javul a teljesítményünk. Aki engem ismer, tudja, ahogy eddig is, a jövőben is mindig odateszem magam.”Halmosi a haladas.hu-nak. – Csak focizgatással ugyanis nem lehet pontokat gyűjteni, a sikerhez nyerő típusú labdarúgókra van szükség. Olyanokra, akik képesek rendszerben játszani és nem követnek el taktikai hibákat. Az MTK ellen idegenben korán vezetést szereztünk, tehát jól, korai góllal kezdtünk, mégis kikaptunk, amiben kisebb-nagyobb taktikai fegyelmezetlenségek is szerepet játszottak. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a labdarúgás csapatsport. Persze mértékkel szükség van látványos megoldásokra, flikk-flakkra is, de legfontosabb a csapategység, hogy minél többet tegyél a közösbe. Hogy úgy mondjam: nem elég csinálni valamit, meg kell csinálni. Persze, a sok sérült is megnehezítette Mészöly Géza dolgát, remélhetőleg a maródiak visszatérésével javul a teljesítményünk. Aki engem ismer, tudja, ahogy eddig is, a jövőben is mindig odateszem magam.”

A rutinos középpályás az MTK és a Diósgyőr elleni bajnokit is kisebb izomsérülés miatt hagyta ki, a héten azonban már teljes értékű edzésmunkát végezhetett. Jövő szombaton, a Puskás Akadémia elleni összecsapáson így minden bizonnyal a szakmai stáb rendelkezésre állhat.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 21 2 3 56–13 +43 65
2. MTK Budapest 25 12 7 6 32–23 +9 43
3. Újpest FC 26 10 10 6 33–25 +8 40
4. Videoton FC 26 12 3 11 28–25 +3 39
5. DVSC-Teva 26 10 9 7 39–29 +10 39
6. Paksi FC 25 10 6 9 30–27 +3 36
7. Szombathelyi Haladás 26 9 9 8 23–30 –7 36
8. Budapest Honvéd 26 9 7 10 32–29 +3 34
9. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 30–38 –8 30
10. Puskás Akadémia FC 26 5 8 13 28–43 –15 23
11. Vasas FC 26 6 3 17 21–44 –23 21
12. Békéscsaba Előre 26 5 6 15 22–48 –26 21

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:12

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57

Kiabálás az ETO öltözőjében, Athénba távozhat a csapatkapitány – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 14:23

Kata Mihály: A remek hangulat garantálva van a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:05

Fiatal magyar támadóval erősített a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 16:34

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 23:02

ZTE: négy fiatal játékos is profi szerződést kapott – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 09:55