FTC: Jó lenne, ha végre kinyílna a gólzsák – Böde

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 17:50
A Ferencváros közönségkedvence, Böde Dániel elárulta egyéni céljait, valamint beszélt jelenlegi állapotáról is klubja hivatalos honlapjának.

A válogatott csatár ebben a szezonban szépen termeli a gólokat a bajnokságban. Vezeti a góllövőlistát, csapata pedig részben neki köszönheti, hogy megnyugtató előnnyel vezeti a labdarúgó NB I-et. Böde szeretné, ha a bajnoki táblázaton és a góllövőlistán is megmaradna az elsőség tavasszal.

„Maximálisan motivál a gólkirályi cím. Bajnok és gólkirály nem voltam még az NB I-ben, bízom benne, hogy mindkettő leszek majd ebben a szezonban" – mondta Böde a fradi.hu-nak.

A ferencvárosi gólfelelős nemrég tért vissza sérüléséből, a klubnál tudják, mivel még nincs százszázalékos állapotban, nem szabad túlhajszolni őt.

„Van egy kis lemaradásom a többiekkel szemben, hiszen két hónapig külön edzettem, az azért mégsem ugyanaz, mint a csapattal tréningezni. De Thomasék (Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője – a szerk.) és a fizioterapeuták türelmesek velem, teljes mértékben odafigyelnek arra, hogy ne hajtsanak túl."

A Ferencváros ezen a hétvégén a Puskás Akadémiát fogadja a labdarúgó NB I 25. fordulójában, a játékos reményei szerint újra gólerős Fradit láthat a Groupama Aréna közönsége:

„Jó lenne, ha végre kinyílna a gólzsák, és három-négy találatot is szereznénk, de az egy nullás sikerrel is boldogok lennénk."

A támadó egészségi állapota és formája azért is fontos, mert jelentős szerep hárulhat rá a nyári Európa-bajnokságon is, amelyen már egy egész ország számít a góljaira.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik