DVSC: számíthatnak tavasszal a B-közép támogatására

2016.02.13. 09:41
Szakály Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC középpályása elmondta, az ultrák biztosították támogatásukról a csapatot.

„Túl vagyunk egy megfelelő felkészülésen, és ideális, hogy minden pozícióban két minőségi játékos harcol a helyéért – mondta Szakály a haon.hu-nak. – Ez versenyhelyzetet teremt, és mindenkit a maximumra sarkall. Nagyon örömteli, hogy a B-közép biztosította a csapatot, hogy kint lesz a meccseken és buzdít minket, ahogyan azt a nyíregyházi kupamérkőzésen is tapasztalhattuk. Jólesett, hallottuk a biztatást, és éreztük, hogy a szurkolók mellettünk állnak. Ebből sok erőt tudunk meríteni, és mi is igyekszünk tűzbe hozni a drukkereket. Ha kijön a B-közép és a csapat is jól teljesít, akkor az még több nézőt vonz.” Szakály a haon.hu-nak. – Ez versenyhelyzetet teremt, és mindenkit a maximumra sarkall. Nagyon örömteli, hogy a B-közép biztosította a csapatot, hogy kint lesz a meccseken és buzdít minket, ahogyan azt a nyíregyházi kupamérkőzésen is tapasztalhattuk. Jólesett, hallottuk a biztatást, és éreztük, hogy a szurkolók mellettünk állnak. Ebből sok erőt tudunk meríteni, és mi is igyekszünk tűzbe hozni a drukkereket. Ha kijön a B-közép és a csapat is jól teljesít, akkor az még több nézőt vonz.”

20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK Vad II István
15.30
Honvéd–HaladásAndó-Szabó Sándor
MTK–Paks – ELHALASZTOTTÁK(Farkas Ádám)
15.30 Békéscsaba–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Karakó Ferenc
15.30 DVSC–VasasErdős József
18.00Újpest–Videoton (Tv: M4 Sport)Kassai Viktor
A bajnokság állását itt nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
21 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
23 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24