MTK: „Így elég nehéz – nem erre számítottam, el akarok menni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.01. 13:06
Szatmári Lóránd elismerte, távozni akar a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK-tól.

A Pécsről érkező, korábban éveken át Olaszországban légióskodó középpályás az őszi idényben csupán háromszor volt a kék-fehérek kezdőcsapatának a tagja, hét alkalommal állt be csereként, hétszer viszont a kispadról nézte végig a találkozót. Helyzetével elégedetlen, ezért a tavaszi szezont már egy másik csapatnál töltené.

„Nem erre számítottam, és nem is ezért szerződtettek a nyáron – mondta Szatmári a bama.hu-nak. – Nyilván az igazgató sem tudta, hogy ez történik. Egyszerű a helyzet, az új vezetőedző elképzeléseibe nem férek bele. Pedig semmi sem történt köztünk, nem szóltam be neki, nem volt semmiféle összezördülésünk. Nincs jó kedvem emiatt, mert a társaság egyébként nagyon rendben van, jó a közösség, jól is érezném magam – ha játszanék. Úgy viszont elég nehéz nap mint nap edzeni, hogy tudom, a hét végén nem kapok lehetőséget. Erősnek kell lennem.”

Menni akarok. Az MTK kölcsönad fél évre, mert máshogy nem enged el. Fent, a vezetőségben tudják, mire vagyok képes” – tette hozzá a középpályás, akit – mint beszámoltunk róla – a Vasas szerződtetne.

„Ezzel kapcsolatban nem tudok konkrétumot mondani. Az őszi szezon vége előtt több csapat is érdeklődött irántam. Egyelőre kivárok, de a felkészülést már az új klubomnál szeretném elkezdeni.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Darko Nikacs
(montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szatmári Lóránd (Vasas)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Fröhlich Roland (Paks), Máté János (Mezőkövesd), Szatmári Lóránd (MTK)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
9 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
12 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik