Lengyelország: a magyar szélső aláírás előtt, a Fradi-csatár álom

2016.01.13. 11:51
A Nemzeti Sport Online Lengyelországból származó értesülései szerint Gosztonyi András ma orvosi vizsgálaton vesz részt a Slask Wroclawnál, hamarosan szerződést is köthet. Úgy tudjuk, a Haladás szélsőjén kívül csatárt is igazolna az NB I-ből a lengyel élvonalban 14. helyen álló klub.

Arról már kedden beszámoltunk, hogy a 2009-ben U20-as vb-bronzérmes Gosztonyi András a lengyel Slask Wroclawval tárgyal, ezért el sem utazott a Haladás horvátországi edzőtáborába.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Gosztonyi Pula helyett Wroclaw felé vette az irányt, ahol ma már orvosi vizsgálaton vesz részt. Az egyeztetések még tartanak az ügyben, de közel a megállapodás. Információink szerint a szélső másfél éves szerződést írhat alá, további egyéves opcióval.

Klub közeli forrásból úgy tudjuk, hogy a Slask csatárt is igazolna Magyarországról. Az egyik kiszemeltjük a ferencvárosi Böde Dániel lett volna, de tájékozódva a csatárról a klub vezetőinek fel kellett ismerniük, hogy a ferencvárosi játékos túl drága lenne számukra. Annak ellenére, hogy a Slaskhoz új szponzor érkezhet, aminek köszönhetően erősíteni tudnak a télen. A wroclawiak számos magyar játékos szerződtetésével próbálkoztak már az elmúlt években, de sem Németh Krisztián, sem Pátkai Máté, sem pedig Kleinheisler László esetében nem jártak sikerrel. Gosztonyi lehet az első magyar játékosuk.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gyürki Gergő (Pénzügyőr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Bence, Kiss Tamás
Kiszemeltek:
Holman Dávid (FTC), Joan Jaramillo (kolumbiai, klub nélküli, legutóbb Boyacá Chicó – Kolumbia), Mihajlo Savanovic (bosnyák, Borac Banja Luka – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gosztonyi András (Slask Wroclaw – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
3 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:15

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15
Ezek is érdekelhetik