Honvéd: A Reading edzője jókat mondott rólam – Prosser

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.25. 17:20
Prosser Dániel, a Honvéd fiatal támadója egy hét után visszatért Angliából, ahol a Readingnél járt próbajátékon.

„Az első csapattal edzettem, és játszottam egy felkészülési mérkőzést is a Watford ellen, ahol többnyire olyan játékosok voltak, akik már játszottak a Premier League-ben. Kikaptunk ugyan 3–2-re, gólt nem szereztem, de egy gólpasszt adtam. Úgy érzem, jól ment a játék, az edző is megdicsért a meccs után” – mondta Prosser a honvedfc.hu-nak.

„Abszolút profi körülmények fogadtak. Egy szállodában laktam, a városból nem láttam sokat, de nem is városnézésre mentem. Kitűnő talajú pályák voltak, minden igényt kielégítő regenerációs központ, konditerem fogadott, szóval minden nagyon jó volt. Szabadidőmben pihentem és nyomon követtem az itthoni eseményeket.”

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kap-e szerződést a fiatal magyar labdarúgó.

„Az elkövetkezendő napokban eldől, hogy a játékom milyen mértékben keltett érdeklődést a Reading vezetőiben” – mondta Prosser.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Dark Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Dunaújváros PASE), Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kapacina Valér (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek:
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (Soroksár), Ihrig-Farkas Sebestyén, Kapacina Valér (Soproni VSE), Szemerédi Norbert (Szolnoki MÁV?)
Kölcsönbe távozók: Tóth Barnabás (Vác), Vajda Dániel (SZTK-Erima)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Prosser Dániel (Reading – Anglia)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

A DVTK profi szerződést kötött két korosztályos válogatott labdarúgójával

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 14:24