Felkészülés: a Hajduk edzője brutalitással vádolja az FTC-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.31. 18:36
A horvát Hajduk Split labdarúgócsapatának edzője, Damir Buric túl keménynek minősítette a Ferencváros játékát a magyar listavezető által 4–2-re megnyert felkészülési mérkőzésen.

„Az ellenfelünk brutálisan kemény volt, és egy barátságos mérkőzést vártunk. Minden volt, csak az nem. Több játékosom is rúgást kapott, egy vagy két napi munka veszendőbe megy azért, mert a játékvezető és segítői nem védték meg megfelelően a futballistáimat. Ez nem kifogás, ez tény. Az első tizenöt-húsz percben azt játszottuk, amit megbeszéltünk, aztán az egyéni hibáinkból a Ferencváros magához ragadta a kezdeményezést. Van mit kijavítanunk, de biztató, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben is helyt tudtunk állni” – idézi Buricot a dalmacijanews.hr.Buricot a dalmacijanews.hr.

Egy másik portálnak, a Sportske Novostinak már keményebben fogalmazott a tréner.

„Már megbántam, hogy a Ferencvárost választottam ellenfélül. Német edzője és sok minőségi játékosa van, erre mit csinál a csapat? Szabálytalanul, durván játszik. Nagyon sportszerűtlen találkozó volt, mást nem is mondhatnék, miután folyamatosan ütötték-verték a labdarúgóimat.”

„Az összecsapás előtt az egyik edző odajött hozzám és azt mondta: »Vigyázz a magyarokkal, figyelj oda rájuk, végig a kilencven perc alatt«. Nem hittem neki, de most már sajnos tudom, mire célzott.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Belek

FERENCVÁROS–HAJDUK SPLIT (horvát) 4–2 (2–1)
FTC:
Dibusz (Jova, a szünetben) – Dilaver, Nalepa (Leandro, a szünetben), Pintér Á., Ramírez – Gera Z. (Hajnal, a szünetben), Nagy Á. (Trinks, 61.) – Varga R. (Lamah, a szünetben), Nagy D. (Csukics, 71.), Radó (Lakatos I., 71.) – Sesták (Busai, 71.)
HAJDUK SPLIT: Stipica – Juranovic, Milovic, Bilyi, Milic – Jefferson, Balic, Maloku, Tudor, Susic – Bencun 2. félidő: Grbic – Juranovic, Milovic, Nizic, Pejic – Jefferson, T. Basic, Roguljic, Bencun, Tudor – Arteaga
Gólszerző: Radó (20.), Varga R. (25.), Trinks (76.), Busai (77.), ill. Jefferson (12.), Arteaga (82. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil-amerikai női labdarúgó-mérkőzés

Minden más foci
2026.06.10. 10:23

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik