DVTK: megegyeztek a Jatajjal, Elek ma edzésbe áll – sajtóhír

2016.01.05. 08:43
Elek Ákos egyre közelebb van a DVTK-hoz, miután sajtóhírek szerint a NB I-es klub megegyezett a futballista kínai klubjával, a Csangcsun Jatajjal. Így már a válogatott középpályás is ott lehet a labdarúgócsapat első idei edzésén, amelyet az új tréner, Egervári Sándor irányít.

A boon.hu az Észak-Magyarország információira hivatkozva arról számolt be, hogy a Csangcsun Jataj beleegyezett a játékos december végéig szóló szerződésének felbontásába.boon.hu az Észak-Magyarország információira hivatkozva arról számolt be, hogy a Csangcsun Jataj beleegyezett a játékos december végéig szóló szerződésének felbontásába.

Amint arról már korábban beszámoltunk: Elek egyéves kínai légióskodás után térhet vissza a miskolciakhoz. A középpályás neve felvetődött másik volt NB I-es klubjánál, a címvédő Videotonnál is, ám a jelek arra mutatnak: mégis a DVTK lesz a következő állomáshelye.

A honlap beszámolt a diósgyőriek téli felkészülési mérkőzéseiről: ezek szerint a DVTK hét találkozón lép pályára, először jövő héten szerdán, a szlovák másodosztályban szereplő Lokomotiva Kosice ellen. További három-négy meccset a törökországi edzőtáborozás idejére (január 17–28.) terveznek.

A DVTK ma 10 órakor kezdi meg az alapozó munkát, előtte Egervári Sándor tart sajtótájékoztatót.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Koman Vladimir (Rijeka – Horvátország)

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 17–28.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: DVTK–Lokomotiva Kosice (Kassa; szlovák II.)

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23