Puskás Akadémia: ünnepélyes évzáró, díjátadások

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.19. 07:17
A hagyományoknak megfelelően tanár-diák futballmérkőzéssel, majd ünnepélyes gálaesttel zárta az évet a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) – írja a puskasakademia.hu.

Pénteken a hagyományos edzők kontra akadémisták futballmérkőzéssel kezdődött a PFLA hagyományos évzárója, amely során az akadémia edzőiből és dolgozóiból álló csapat 6–3-ra legyőzte 2x25 perces mérkőzésen az U15-ös, korosztályos csapatot.

Az ezt követő évzáró karácsonyi gálán bő egyórás műsorban visszatekintettek a résztvevők az elmúlt szezonra, NB I-es és utánpótlás-pillanatokra egyaránt és a Puskás Akadémia legnagyobb évenkénti eseményére, a Puskás-Suzuki Kupára is, amelyet ebben az esztendőben a Honvéd nyert meg.

A gálán beszédet mondott az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök is.

„Itt az idő, hogy megálljunk és elgondolkozzunk, hisz egy tanulságos évet zárunk. A nagyvilágban könyörtelen verseny folyik, amely közepette, ha szeretnénk átlépni a saját árnyékunkat, mindannyiunknak még többet, még pontosabban, még jobban és odaadóbban kell dolgoznunk a közös sikerért" – fogalmazott Orbán Viktor, aki egyúttal köszönetet mondott a támogatóknak és az akadémia dolgozóinak.

A gálaműsort követően átadták a 2014–2015-ös szezon egyéni díjait. A szakmai stáb döntése alapján az akadémia legjobb játékosa Tóth Bence, a legjobb kapusa Boros Renátó, az év edzője az U15-ös csapatot bajnoki címig vezető, és a fiatalabb korosztályokat szekcióvezetőként segítő Harmati Tamáslett. Az NB I-es csapat legjobb játékosa Tischler Patrik lett.

A gálaestről, illetve a további díjazottakról a puskasakademia.hu-n olvashat bővebben.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
3 órája

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06

A Real Madrid hetedszer nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2026.05.03. 22:00
Ezek is érdekelhetik