NB I: Juhász nem akárhogy készül Böde Dániel ellen

Vágólapra másolva!
2015.12.02. 12:14
Szerdán öt mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I 15. fordulójában, amelyet a magyar nemzeti csapat Európa-bajnoki pótselejtezője miatt halasztottak erre a hétre. A játéknap rangadóján a listavezető Ferencváros a címvédő Videotont fogadja. A székesfehérváriak válogatott középhátvédje, Juhász Roland elárulta, hogyan készül a Böde Dániel elleni párharcokra.

– Mit vár a szerdai találkozótól?
– Legyen jó meccs – mondta Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. – Mi igazán átérezzük, milyen cipőben jár a Fradi, egy éve mi vezettük a tabellát nagy előnnyel, és tudom, hiszen megéltük, micsoda önbizalmat ad, ha nagyon leszakadt a mezőny mögötted: nyugodtan, bátran lehet futballozni, kockáztatni. Szóval a Fradi nagyon egyben van, erős a kerete, de mi is jövünk felfelé, és azt mondom, ez az a meccs, amelyből rengeteg önbizalmat meríthetünk mi is.– Mit vár a szerdai találkozótól?
– Legyen jó meccs – mondta Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. – Mi igazán átérezzük, milyen cipőben jár a Fradi, egy éve mi vezettük a tabellát nagy előnnyel, és tudom, hiszen megéltük, micsoda önbizalmat ad, ha nagyon leszakadt a mezőny mögötted: nyugodtan, bátran lehet futballozni, kockáztatni. Szóval a Fradi nagyon egyben van, erős a kerete, de mi is jövünk felfelé, és azt mondom, ez az a meccs, amelyből rengeteg önbizalmat meríthetünk mi is.

– Válogatottbeli csapattársával, Böde Dániellel küzdhet majd, szép feladat. Hogyan készül ellene?
– Részt vettem néhány cselgáncsedzésen, nehogy engem is eldobjon, földhöz vágjon, mint azt a norvég srácot.

– Nagy dobásra készül?
– Na jó, viccet félretéve, nemcsak Dani, hanem legalább másik öt játékos is veszélyes a kapura, ha nem több, a védelmünknek ez az igazi teszt, megállítani egy ilyen formában lévő támadó csapatot. Azt remélem, hogy működik majd, amit eltervezünk, és ha nem is mi vagyunk az esélyesek, nem adjuk könnyen oda a három pontot, az biztos.

MILYEN ÉLMÉNYEK FŰZIK A GROUPAMA ARÉNÁHOZ? MIT ADOTT A VIDEOTONNAK A MENET KÖZBEN ÉRKEZETT ÚJ EDZŐ, HORVÁTH FERENC? JUHÁSZ ROLAND EZEKRE A KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZOL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

15. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
December 1., kedd
18.00 Puskás Akadémia–Újpest 1–1
Andó-Szabó Sándor
December 2., szerda
18.30 Bp. Honvéd–Paks
Iványi Zoltán
18.30 Haladás–DVSC
Erdős József
18.30 DVTK–MTK
Vad II István
18.30 Vasas–Békéscsaba
Farkas Ádám
18.30 Ferencváros–Videoton (Tv: M4 Sport)
Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Az állás
1. Ferencvárosi TC 16 14 1 1 35–7 +28 43
2. Paksi FC 16 8 5 3 24–13 +11 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 20–15 +5 25
4. Újpest FC 17 6 7 4 24–18 +6 25
5. Videoton FC 16 8 8 19–17 +2 24
6. DVSC-Teva 16 6 6 4 22–17 +5 24
7. Szombathelyi Haladás 16 6 6 4 12–15 –3 24
8. Budapest Honvéd 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. Diósgyőri VTK 16 4 4 8 16–27 –11 16
10. Puskás Akadémia FC 17 3 7 7 22–26 –4 16
11. Békéscsaba Előre 16 3 2 11 16–37 –21 11
12. Vasas FC 16 3 1 12 12–28 –16 10

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
10 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
11 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
14 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik