Békéscsaba: ha csörög a telefon – többektől elköszönnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.19. 07:33
Ezen a héten, hétfő óta már a téli pihenőjüket töltötték az NB I-ben sereghajtó Békéscsaba labdarúgói, akik közül többen még az óévben megtudják, tavasszal már nem számít rájuk a szakmai stáb.

Néhány békéscsabai labdarúgónak hamarosan jelenése lesz a klub székházában, a Zoran Szpisljak vezette szakmai stáb ugyanis tárgyalóasztalhoz ül azokkal a játékosokkal, akikre a tavasszal nem tartanának igényt. Hogy kik ők, csak találgatni lehet, a vezetők telefonon értesítik az érdekelteket.

Érkezők is lesznek, mint azt már jeleztük, nincs kizárva, hogy Vukasin Polekszics Békéscsabára igazol, a montenegrói kapus neve ugyanis szerepel Zoran Szpisljak vezetőedző kívánságlistáján, megegyezés azonban még nem született.

Biztos ugyanakkor, hogy a csapat január 4-én kezdi el a felkészülést a tavaszra, a futballisták orvosi vizsgálattal és állapotfelméréssel vágnak neki az új esztendőnek.

Öt nappal később egymás közti játék szerepel a programban, majd január 16-án és 20-án is pályára lép a lila-fehér együttes. A szakvezetők ezt követően jelölik ki a Törökországba utazó keretet. Az újonc tíz napot tölt el a török Riviérán, Belekben. A hazaérkezés után nem marad sok idő a részletek csiszolására, február 13-án bajnokit játszik a csapat, a listavezető Ferencváros megy Békéscsabára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Vukasin Polekszics
(montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró), Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00

A Békéscsaba három góllal nyert a Promontor utcában

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 15:49

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32
Ezek is érdekelhetik