Vasas: Remili érez lelkiismeret-furdalást Szanyó miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.21. 09:36
A Vasas szakmai stábja (az immár valóban szakvezetőnek számító Simon Antal vezetőedzővel az élen) két futballistára nem számíthat a szerdai, Nyíregyháza Spartacus elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, egy korábbi sérült viszont visszatérhet. A támadó Remili Mohamed érez lelkiismeret-furdalást Szanyó Károly szakvezető leváltása miatt.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló csatára el sem utazik szerdán a csapattal Kenesei Krisztián, valamint a másik csatár, Vojo Ubiparip.

Előbbi a sarkát fájlalja, míg a szerb légiós a vádlijával bajlódik. Jó hír viszont a Vasasnál, hogy Lázok János felépült, a támadó már teljes értékű munkát végez, pályára is léphet az MK-mérkőzésen.

A Vasas támadója, a DVTK ellen büntetőt hibázó (az angyalföldiek így 1–0-ra kikaptak) Remili Mohamed Szanyó Károly szakvezető leváltása kapcsán nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Olvastam Szanyó Károly nyilatkozatát, miszerint a vesztes meccs után mondta nekem, hogy tavaly gólkirályként a mennybe vittem, míg most az elrontott büntetővel a pokolra juttattam. Persze, elismerem, biztosan jelentős szerepet játszott a tréner elküldésében, hogy nem lőttem be a tizenegyest, hogy nem egyenlítettem. De úgy vélem, a sorozatos gyengébb szereplés következménye, hogy az edzőnek mennie kellett. Az nem az ő hibája, hogy ki-hagytam a tizenegyest" – fogalmazott Remili.

„Nyilván érzek lelkiismeret-furdalást, hiszen mint mondtam, ha belövöm a büntetőt, lehet, hogy még most is Szanyó Károly lenne az edzőnk" – tette hozzá a támadó kérdésre válaszolva.

A REMILI MOHAMEDDEL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT, MELYBEN ELMONDJA, MIÉRT ÉRZI MAGÁT LASSAN POKOLFAJZATNAK, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

18.00: Nyíregyháza–Vasas

 

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
6 órája

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
6 órája

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
7 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
14 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
17 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:54

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26
Ezek is érdekelhetik