Játékossors: Csiki Madrid után újra itthon, de Amerikába menne

2015.10.19. 15:11
Mint arról a Nemzeti Sport Online már beszámolt, az MTK-tól nyáron távozó Csiki Norbert október elejétől a madridi Alcorcónnal edzett, de már akkor jeleztük, szeretne az Egyesült Államokba igazolni. Jelen állás szerint közel áll ahhoz, hogy télen szerződést is kössön valamelyik MLS-csapattal, addig viszont Magyarországon edz.

„A madridi ismerkedés a másodosztályú Alcorcónnal Csiki Norbert szemszögéből remekül sikerült, az egymás közötti meccseken gólokat szerzett, az edzői stáb is elégedett volt vele, szerződést is kínáltak neki, de a klubnál eltöltött néhány nap után úgy ítéltük meg, hogy szakmailag kevésbé tudna ott fejlődni, ezért az ajánlatot nem fogadtuk el” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a 24 éves szélső menedzsere, Kozák Attila.

„A fő cél továbbra is Amerika, illetve az MLS. Ez Norbi régi vágya. Az amerikai profi ligában a novemberben kezdődő rájátszás után nyílik majd meg az átigazolási piac, de előzetes egyeztetéseket már folytatunk két klubbal is, és ezek alapján jó esélyt látunk arra, hogy télen szerződést is kössünk valamelyik csapattal” – folytatta a játékosügynök.

Csiki addig is itthon, csapat nélkül készül, mert bár voltak konkrét ajánlatai magyar kluboktól, ezeket nem fogadta el, nem szeretné elkötelezni magát az NB I-ben.

Csiki egyik legkomolyabb kérője nyáron itthonról az Újpest volt, amely a fent említett Alcorcónhoz hasonlóan a Duchatelet-futballbirodalom tagja.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08