FTC: Sok nehézségünk volt, még nem értük el a célt – Kubatov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.31. 14:44
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke szerint a klub még nem érte el a célját.

„Még senki sem fejtette meg az elmúlt száz évben a labdarúgásban, hogy a siker mihez köthető, nincs rá recept – mondta Kubatov a szekelyhon.ro-nak. – Mindenki külön utat jár be. Ötödik éve vagyok a Ferencváros első szolgája, öt éve rakjuk a téglát téglára, a követ kőre. Sok stáción vagyunk túl, és valóban nagyon sok nehézséget éltünk át ebben az öt esztendőben, de még mindig nem értük el a célunkat: azt, hogy évről évre nemzetközi kupaszereplők legyünk. A futballban viszont nincs lehetetlen.”

Az FTC elnöke elmondta azt is, hogyan látja az akadémiák működését, valamint a magyar–norvég pótselejtezőről is szót ejtett.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség nagyon fontos döntést hozott, pénzt ad azoknak a kluboknak, amelyek fiatal magyar focistákat játszatnak. Ennek következtében helyi tehetségek tűntek ki, nálunk is: Nagy Ádám néhány meccs után a magyar válogatott oszlopos, kihagyhatatlan tagja lett. Már jönnek ki olyan játékosok a magyar fociakadémiákról, akik esetleg nemzetközileg is komoly játékosok lehetnek.”

„Lássuk be, hogy utolsó nagy világsztárunk Détári Lajos, ő nem ma focizott. Azóta megéltünk sztárokat, de világsztárokat nem. Egy labdarúgót felnevelni amúgy nem két-három év, hanem egy évtized. Sok munkát kell belefektetni. Lehet, hogy a magyar akadémiák nem adnak világsztárokat, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy jó embereket nevelnek.”

„Tovább kell jutni a pótselejtezőben. A norvégokon túl kell hajtani, nem esélytelen a magyar válogatott. Nagyon hiszek a szövetségi kapitányban, és hiszek a fiúkban, hogy meg tudják tenni azt, amit a magyar férfiaknak meg kell tenniük.”

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
9 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
Tegnap, 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik