FTC: Doll a válogatott élén? Új szponzor? Böde helyettest kap? – Orosz reagált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.29. 08:08
null
Orosz Pál több, a Ferencvárost érintő témáról is beszélt (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, szerinte még nincs meg a bajnoki cím a zöld-fehéreknek, valamint beszélt az új igazolásokról, a nemzetközi kupaporondról, Nagy Ádámról, Böde Dánielről, Batik Bencéről és a szponzorokról is.

Orosz Pál a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, Böde Dániel nem a válogatott miatt maradt ki a Csákvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésről. A támadóra ráfért a pihenés, nem feltétlenül kellett szerepelnie, ezt bizonyította a végeredmény is. Véleménye szerint még nincs meg a bajnoki cím.

„Nagyon szeretnénk mindent megnyerni, az elsődleges cél a bajnoki cím, de a kupát is szeretnénk – mondta Orosz. – Hogy mi az oka a látványos előnynek? Összetett kérdés. Annak a munkának, ami a klubnál folyik, be kellett érnie, de a fölényhez kellett az is, hogy botlottak a riválisok.”

Magyarországon divat keresni a rosszat. Thomas azt szokta mondani, nem is kell a riválisokkal foglalkozni, nekünk meg kell nyernünk a meccseket. Még nincs meg a bajnoki cím, nem szeretném, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból, még el lehet veszíteni a fórt. A keret erőssége predesztinál minket az aranyéremre, de sok van még hátra.”

A vezérigazgató szerint nehéz lenne nemzetközi felkészülési mérkőzéseket összehozni szezon közben, szoros a versenynaptár. A télen Törökországban készülnek, a vezetőedző szerint Bundesliga-szintű körülmények voltak tavaly.

„Óriási játékosmozgás nem várható – tért rá Orosz az igazolásokra. – Biztosan lesz érkező, fel kell készülnünk az idősebb játékosok pótlására. Figyelnünk kell a magyar játékosok számára is. A cél a nemzetközi kupaporondon a csoportkörbe jutás – vagy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, erre kell felkészülnünk. Batik Bence hamarosan felépül, valamint nem bánnám, ha Böde Dánielnek is lenne helyettese.”

Mindenki eladó. Ha megfelelő ajánlat érkezik, s szakmailag és anyagilag is jól járunk… Természetesen nem ez az első számú cél, szeretnénk megtartani az értékeinket. Nagy Ádám? Különleges eset, nagy lehetőség van benne. Igyekszik meghálálni a bizalmat. Biztosan felfigyelnek rá hamarosan, de még nem tart ott, hogy külföldre igazoljon, tapasztalatot kell szereznie a Fradiban.”

„Nem gazdálkodunk több összegből, mint korábban. Fontos, hogy a szponzorok támogassák a csapatot, de a legfontosabb, hogy átlátható gazdálkodás legyen, és a Ferencvárosnál most ez van. Nem mondom, hogy jön a Volkswagen, de majd meglátjuk. Több céggel is tárgyalunk…”

„Nem egyéves távlati kérdés, hogy Thomas Doll elhagyja a Fradit. Hogy ő irányítsa a válogatottat is? Ez szóba sem került. Most inkább Bernd Storckot igyekszünk segíteni.”

Legfrissebb hírek

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
12 órája

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
13 órája

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 18:55

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30
Ezek is érdekelhetik