Paks: Csertői személye sokat számított, nem hezitáltam – Koltai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.01. 12:41
Mint ismert, a Videoton labdarúgócsapata egy évre kölcsönadta Koltai Tamást Paksra. A szélső a zöld-fehéreknek adott nyilatkozatában elmondta, Csertői Aurél vezetőedző személye sokat nyomott a latban a klubváltásnál, nemigen kellett hezitálnia, hogy a Paks mellett tegye le a voksát.

„Győrben olyan dolgok történtek, amelyek hatására szinte az egész csapat eligazolt a nyár folyamán. Pedig úgy gondoltam, hogy ha lehet, akkor az ETO-tól fogok visszavonulni. Az élet mást hozott, és váltani kellett. A Videoton ajánlatát fogadtam el, hiszen elég komoly perspektívát nyújtottak még a nyár elején. Azóta Fehérváron is elég sok változás történt, távozott a vezetőedző, és az elmúlt napokban több igazolás is történt, amivel elég sokan lettünk a keretben. Egyeztettem a vezetőséggel, és utána a több játéklehetőség reményében döntöttünk úgy, hogy kölcsönben folytatom. Beszéltem Haraszti Zsolttal, elmondtuk egymásnak, hogy mit szeretnénk, majd egy rövid gondolkodást követően úgy döntöttem, hogy vágjunk bele. Örömmel, és a nagyobb szerepvállalás reményével érkeztem Paksra” – mondta Koltai Tamás a paksifc.hu-nak. A futballistát arról is faggatták, érdeklődtek-e iránta más klubok is.

„Inkább még a nyáron, mielőtt a Vidihez szerződtem volna. Nem mondom, hogy most sem vetődött fel más lehetőség, de meg kell mondanom, hogy Csertői Aurél személye igen sokat nyomott a latban. Dolgoztam már vele, ismerem a munkáját, így nem sokat hezitáltam, amikor a Paks mellett tettem le a voksomat” – tette hozzá a támadó, aki megjegyezte, roppant szimpatikus számára, hogy csak magyarok alkotják a csapat keretét, fizikailag rendben érzi magát, de még nem dolgozta fel teljesen az utóbbi hónapokban történteket, és azon lesz, hogy hasznos tagja legyen a keretnek.Koltai Tamás a paksifc.hu-nak. A futballistát arról is faggatták, érdeklődtek-e iránta más klubok is.

„Inkább még a nyáron, mielőtt a Vidihez szerződtem volna. Nem mondom, hogy most sem vetődött fel más lehetőség, de meg kell mondanom, hogy Csertői Aurél személye igen sokat nyomott a latban. Dolgoztam már vele, ismerem a munkáját, így nem sokat hezitáltam, amikor a Paks mellett tettem le a voksomat” – tette hozzá a támadó, aki megjegyezte, roppant szimpatikus számára, hogy csak magyarok alkotják a csapat keretét, fizikailag rendben érzi magát, de még nem dolgozta fel teljesen az utóbbi hónapokban történteket, és azon lesz, hogy hasznos tagja legyen a keretnek.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38