Futsal: nagypálya után terem – Böőr Zoltán NB II-es csapatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.01. 14:58
A profi labdarúgástól visszavonult Böőr Zoltán a futsal NB II-ben szereplő tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark SE-ben folytatja a pályafutását.

Böőr Zoltán a 2014–2015-ös szezon végén visszavonult, miután a Dunaújvárosban még végigjátszotta az idényt. A labdarúgástól azonban nem szakadt el, egyrészt az Újpest technikai vezetője lett, másrészt kispályán folytatja a pályafutását. Böőr Zoltán a 2014–2015-ös szezon végén visszavonult, miután a Dunaújvárosban még végigjátszotta az idényt. A labdarúgástól azonban nem szakadt el, egyrészt az Újpest technikai vezetője lett, másrészt kispályán folytatja a pályafutását.

A tápiószentmártoni futsalcsapat – amely januárban a szomszédos Nagykátáról tette át a székhelyét, ahol azóta új futsalklub alakult – a Facebook-oldalán tette közzé, hogy megállapodott Böőr Zoltánnál, aki így a következő szezonban az NB II-es csapat színeiben játszik.

Böőr nem az első olyan labdarúgó, aki visszavonulása után futsalozásba kezdett, többek között Horváth Ferenc, Lőw Zsolt és Vincze Ottó is a kispályás futballt választotta karrierje vége után.

Böőr Zoltán a tápiószentmártoni futsalcsapatának mezével (Fotó: Facebook)
Böőr Zoltán a tápiószentmártoni futsalcsapatának mezével (Fotó: Facebook)
Legfrissebb hírek

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13

Öt gólt vágva nyert az Újpest a Futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.07. 22:48