DVTK: Diósgyőrben edz a korábbi pécsi kanadai válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.21. 11:14
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy péntek délelőtt csatlakozott a keret edzéséhez a 22 éves, háromszoros kanadai válogatott James Manjrekar, aki legutóbb a Pécset erősítette.

James Manjrekar 1993-ban született a Kis-Antillákon fekvő Dominikai Közösségben. Kilencéves korában családjával Kanadába költözött, és az évek során állampolgárságot is szerzett. Labdarúgó-akadémián töltött éveit követően Európa felé fordult, spanyol és német próbajátékot követően a PMFC-vel állapodott meg. Eleinte az utánpótlásban szerepelt, tavaly októberben azonban bemutatkozott a felnőttek között is, és hamar kihagyhatatlanná vált, összesen 16 mérkőzésen lépett pályára, és az Újpest ellen be is talált – mutatta be a futballistát a dvtk.eu.

A klubhonlap kiemeli, hogy a védőként és középpályásként is bevethető futballistának a Pécs NB I-ből történő kizárása után kellett új lehetőséget néznie, és miközben már zajlanak a tárgyalások, pénteken már a DVTK-val edzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós(KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Novothny Soma (Napoli – Olaszország)

Kölcsönből visszatérők: Nikházi Márk (Dunaújváros), Szabó Balázs (Soproni VSE)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Oláh Bálint, Timkó István

Kiszemeltek: James Manjrekar (kanadai, legutóbb PMFC), Pölöskei Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb MTK), Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas, kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után Vác, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County – Anglia, szabadon igazolhatóként), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28