DVTK: a Napoli Diósgyőrbe adta kölcsön Novothnyt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.19. 17:53
null
Novothny Soma a Diósgyőr mezével (Fotó: dvtk.eu/Ferencsák Tamás)
Az olasz Napoli labdarúgója, Novothny Soma a DVTK-nál szerepel a 2015–2016-os idényben – jelentette be a diósgyőri klub. A 21 éves támadó kölcsönbe érkezett a miskolciakhoz.

 

A Nemzeti Sport Online ugyanakkor korábban megírta, hogy a Napoli hosszabbított Novothnyval, érvényesítve a 2012-ben kötött szerződésben (négy plusz egy év) szereplő opciót. Novothny így 2017 nyaráig lesz a nápolyiak igazolt labdarúgója – és a 2015–2016-os szezont a DVTK-ban tölti.

„Nagyon örülök, hogy lezárult végre ez a már elég hosszúra nyúlt folyamat – mondta Novothny Soma a dvtk.eu-nak. – Július közepe óta tárgyalásban voltunk a Diósgyőrrel, közben a Napolival is meg kellett állapodnom a hosszabbításról. Remélem, hogy hasznos tagja leszek a csapatnak.”

Novothny Soma már szombat délután Pakson bemutatkozhat a DVTK mezében – írja a klub honlapja.

A 21 éves csatár 2011-ben szerepelt először felnőtt magyar bajnokin, majd 2012-ben már a Napolihoz szerződött. A délolasz klub a Paganesének, a Mantovának, majd a Südtirolnak adta kölcsön a fejlődés és a több játéklehetőség érdekében. Novothny Soma az NB I-ben még debütálás előtt áll.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós(KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Novothny Soma (Napoli – Olaszország)

Kölcsönből visszatérők: Nikházi Márk (Dunaújváros), Szabó Balázs (Soproni VSE)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Oláh Bálint, Timkó István

Kiszemeltek: Pölöskei Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb MTK), Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas, kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után Vác, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County – Anglia, szabadon igazolhatóként), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
5 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik