Vidi: Nem szabad tragédiaként felfogni a vereséget – Nikolics

2015.07.21. 09:42
Nikolics Nemanja továbbra is tartja, hogy szeretne gólkirály lenni Lengyelországban. Amint arról már beszámoltunk: a bajnoki nyitányon a nyáron a lengyel Legia Warszavához szerződő támadó két góllal vette ki a részét a Wroclav elleni 4–1-es győzelemből.

„Azt hiszem, mindkettő szépre sikeredett… – nyilatkozta a válogatott támadó a Nemzeti Sportnak. – Az első gólom előtt vagy hetven métert kellett sprintelni, és a futás végén még arra is maradt erőm, hogy jó megoldást válasszak, a másik találat pedig azért kedves, mert a tizenegyespont környékéről sokszor lábbal is nehéz betalálni, nemhogy fejjel. Örülök annak, hogy az első bajnokimon kétszer is betaláltam, ugyanis egy támadónak nagyon fontos, hogy jöjjenek a gólok.”

Amikkel eddig adós maradt a friss szerzemény, ugyanis a felkészülési találkozókon, a Lech Poznan elleni Szuperkupa-meccsen és a Botosani elleni Európa-liga összecsapáson sem volt eredményes.

„Jó lett volna minél előbb betalálni, de nem idegeskedtem, hiszen tisztában vagyok a képességeimmel. Mindegyik meccsen helyzetbe tudtam kerülni, de annak is örültem, hogy bár az Európa-ligában a Botosani ellen a hetvenedik percben lecseréltek, csak egyetlen csapattársam futott nálam többet – igaz, ő kilencven percet töltött a pályán. A szakmai stábunk érdeme, hogy jó felkészülés van mögöttem, aligha véletlen, hogy a vasárnapi rajton szétfutottuk az ellenfelünket, és nem mellékesen szereztünk négy gólt is.”

Nikolics Magyarországon háromszor volt gólkirály, nyári szerződtetése után azt ígérte: lengyelországi céljai között hasonló szerepel.

„Örülök a vasárnapi két gólomnak, de sohasem az a fontos, mi van a szezon elején, hanem hogy mi lesz az idény végén. Tartom, amit mondtam, itt is gólkirály akarok lenni, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy ami működik a játékomban, azt megtartsam, erősítsem, a hibáimból pedig tanuljak.”

A támadó a Videoton bajnoki nyitányát az internet segítségével követte, és sajnálja, hogy volt fehérvári társai 1–0-s vereséget szenvedtek Kispesten a Bp. Honvédtól.

„A Honvéd otthonában nehéz nyerni – igaz, nekünk többször is sikerült –, nem szabad tragédiaként felfogni a vereséget. Még harminckét forduló van hátra a bajnokságból, azt remélem, korábbi csapatom megvédi bajnoki címét.”

A mérkőzés utáni értékelésében Bernard Casoni, a fehérváriak vezetőedzője gólerős középcsatárt hiányolt a keretből…

„A klub vezetői tudják, mit akarnak, biztosra veszem, ezt a helyzetet is megoldják.”

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35