NB I: a Honvéd, a Fradi és Olaszország után végleg Újpest?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 09:54
Az Újpest szurkolók közül talán nem mindenkinek volt ismerős a labdarúgócsapat belgiumi edzőtáborába utazó keretben feltűnő Gubacsi Zoltán neve, pedig a hosszú utat bejáró, 19 esztendős futballistát már 2009-ben szerződtették a lilák.

Gubacsi Zoltánt már 2009-ben szerződtette az Újpest, de a védő korábban megfordult a Honvéd és a Ferencváros utánpótlásában is. 2013 nyarán kölcsönbe szerződtette az olasz Novara, de idén télen hazatért, és ugyancsak kölcsönbe az NB III Nyugati csoportjában szereplő Diósdi TC-hez került, amelyben tizenegy bajnokin két gólt szerzett.

A nyáron a nevelőegyesületéhez visszatérő 18 esztendős hátvéd is elutazott az Újpest belgiumi edzőtáborba, s miután a szlovákiai Hudák Dávid visszament a Slovanhoz, elképzelhető, a felnőttek között is játéklehetőséghez jut a jövőben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött: Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán (Diósd), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium, ?), Toricska Rajmond (Nagykőrösi Kinizsi Törtel FC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC), Pávkovics Bence (PMFC, próbajáték), Radó András (Haladás)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg), Szandro Cvejba (orosz), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolható), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium)
Távozhatnak: Aaron Addo (ghánai), Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Holdampf Gergő (legutóbb Sopron – kölcsönbe), Nagy János (legutóbb kölcsönben Siófok), Rodrigo Rojo (uruguayi, legutóbb kölcsönben Sint-Truiden – Belgium), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld), Toricska Rajmond (legutóbb Nagykőrösi Kinizsi Törtel FC – kölcsönben)
Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
8 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik