Vasas: hamarosan aláírhat a Békéscsaba kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.17. 08:22
A labdarúgó NB I-be feljutó Vasas a hivatalos honlapján azt írja, Póser Dániel, az élvonalban szintén újoncnak számító Békéscsaba kapusa hamarosan aláírhat az angyalföldiekhez.

A 25 éves Póser Dániel 2013 nyara óta Békéscsabán futballozott, összesen 43 NB II-es bajnokin védett. Póser az előző szezonban a Vasas–Békéscsaba (3–2) másodosztályú találkozón keltette fel az angyalföldiek érdeklődését.

„A menedzseremen keresztül Szanyó Károly vezetőedző keresett meg. Nagyon tetszett az ajánlat és örömmel jöttem a Vasasba. A Csabánál szerették volna, ha hosszabbítok, de az angyalföldiek ajánlata vonzóbb volt, másrészt két csabai év után számomra igazi kihívást jelent, hogy a nagy múltú piros-kék csapatba kerültem. Hároméves szerződésben állapodtam meg Vancsa Miklós ügyvezető igazgatóval. Remélem, a napokban aláírjuk a megállapodást” – mondta Póser a Vasas honlapjának.

„A menedzseremen keresztül Szanyó Károly vezetőedző keresett meg. Nagyon tetszett az ajánlat és örömmel jöttem a Vasasba. A Csabánál szerették volna, ha hosszabbítok, de az angyalföldiek ajánlata vonzóbb volt, másrészt két csabai év után számomra igazi kihívást jelent, hogy a nagy múltú piros-kék csapatba kerültem. Hároméves szerződésben állapodtam meg Vancsa Miklós ügyvezető igazgatóval. Remélem, a napokban aláírjuk a megállapodást” – mondta Póser a Vasas honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL

Érkezők: Novák Csanád (KTE, szabadon igazolható), Hangya Szilveszter (MTK, kölcsön után végleg), Póser Dániel (Békéscsaba, szabadon igazolható), Vass Patrik (MTK, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Tamás (Siófok), Nagyházi Dávid (Dorog, ?), Orbán Soma (Baja, ?), Pál Dávid (Ajka, ?), Polényi Gábor (Siófok, ?), Szedlár Zoltán (Dorog, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Seydou Bamba (elefántcsontparti-olasz, Inter Leipzig – Németország, szabadon igazolható), Bori Gábor (DVTK – kölcsön után végleg?), Bruno Camacho (brazil, szabadon igazolható), Manjrekar James (kanadai, PMFC), Könyves Norbert (Paks), Lang Ádám (Győri ETO), Mathieu Manset (francia, Celtenham – Anglia, szabadon igazolható), Nagy Gergely (Dunaújváros),Nikházi Márk (DVTK, legutóbb kölcsönben Dunaújváros), Pogacsics Krisztián (Győri ETO), Rózsa Dániel (Haladás, szabadon igazolható)
Távozók: Nagy Dániel (szabadon igazolható), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Németh Gábor (visszavonult)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:Vida Máté (érdeklődik iránta: PAFC)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00