Újpest: Kabát hosszabbított, kupadöntőt akar játszani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.25. 14:21
Egy évvel meghosszabbította a szerződését Kabát Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest 37 esztendős támadója.

Mint ismert, Kabát Péter megállapodása június 30-án lejárt volna, a hosszabbításnak köszönhetően azonban a csatár a 2015–2016-os idény végéig marad a lila-fehéreknél.

„Szinte ugyanaz a szerződés, viszont mindenképpen szeretnék bizonyítani, játszani, mivel az elmúlt évem nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem – mondta az Újpest honlapjának Kabát Péter. – Sajnos két sérülés is hátráltatott, de mostanra a lábam teljesen rendbe jött, jövő héten bekapcsolódhatok a csapat edzésmunkájába. Remélem, hamar visszanyerem a megfelelő erőnléti formám és segítségére leszek a csapatnak. Rátértünk arra is, hogy ha a jövőben edzői affinitásaim lesznek, akkor a klub támogat engem. Ez nagyon kedves gesztus, hiszen szeretnék mindig Újpesten maradni. Sok itt a barátom, a szurkolókkal is jó a kapcsolatom és ennél a klubnál találtam meg a számításaimat is. Azonban én még elsősorban a profi játékoskarrieremre gondolok.”

„A következő szezonban mindenképpen jobb helyezést várok. Nagyon jó a társaság, és szerintem lesznek még erősítések is. Az alapozás és a felkészülés nagyon jó úton halad. Szeretnénk kupadöntőt játszani, és meg is nyerni azt” – tette hozzá Kabát.

Legfrissebb hírek

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
4 órája

A ferencvárosi Lenny Joseph felkeltette a skót Rangers érdeklődését – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:19

Kodrót ismét kölcsönadta a Ferencváros – most Görögországba

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 10:55

Szerb válogatott támadót szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 20:13

A Paksi FC Fehérvárról igazolt szélsőt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 15:27

Az Újpest bejelentette a Paksról érkező új szerzeményét

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 15:12

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

ZTE: brazil csatár érkezhet Szaúd-Arábiából

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 07:31