NB I: az élete az Újpest, örül, hogy szerződést hosszabbíthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.08. 22:31
Banai Dávid a héten szerződést hosszabbít az Újpesttel – derült ki a fiatal kapus interjújából, amelyet a lila-fehér labdarúgóklub hivatalos honlapjának adott.

„Ez az életem! – válaszolta a fiatal kapus a »Mit jelent számodra Újpest?« kérdésre. – Itt nőttem fel, most is itt lakom Újpesten. A napokban fogok szerződést hosszabbítani, ugyanis a klubnak opciós joga volt, amivel élt is. Örülök, hogy maradhatok, és remélem, még sokáig lila-fehérben védhetek.”

Banai a tavaszi utolsó fordulóban mutatkozott be az NB I-ben, és nem kapott gólt, amihez az edzők és a csapattársak is gratuláltak neki.

„(Balajcza) Szabi volt kezdőkapusnak jelölve, és a mester közvetlenül a mérkőzés előtt mondta, hogy számítsak rá, be fog cserélni. Szerencsére nem izgultam, némi meccsdrukk volt bennem az első két percben” – emlékezett Banai, hozzátéve: az elmúlt négy évben rengeteget tanult Balajczától.

A fiatal kapus elmondta: a rövid nyári szabadság tíz napja alatt sokat pihent, csütörtökön kezdődhet a nyári felkészülés.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34