MTK: a pécsiek kapitánya három évre írt alá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 17:56
Ahogy arról a Nemzeti Sport Online májusban elsőként beszámolt, Szatmári Lóránd a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK-ban folytatja pályafutását.

Információnk szerint az NB I-ből licencproblémák miatt kizárt PMFC csapatkapitánya, Szatmári Lóránd hároméves szerződést kötött a fővárosiakkal. A játékos a 2009–2010-es idényben a Reggina kölcsönjátékosaként már szerepelt az MTK-ban, így nem lesz számára ismeretlen a közeg.

A kék-fehérekkel kapcsolatos információ még, hogy az újonnan kinevezett László Csaba vezetőedző irányításával a csapat holnap kezdi meg a felkészülést. A programban egyhetes ausztriai edzőtábor is szerepel, ahová jövő hét hétfőn indul a keret.

Szatmári szerződtetését később a klub hivatalos honlapja is megerősítette.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők: Gréczi Márton (Mercedes-KLA), Szatmári Lóránd (PMFC)
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen - Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros, ?), Hangya Szilveszter (Vasas, ?), Horváth Péter (Soproni VSE, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PMFC), Novák Csanád (KTE) Windecker József (Győri ETO – szabadon igazolható)
Távozók:Kálnoki Kis Dávid (szabadon igazolható, Újpest), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Sergio Tamayo (spanyol, ?) Vass Patrik (Vasas-kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
15 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
22 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
22 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56
Ezek is érdekelhetik