FTC: Tuijp szerint nonszensz volt, amit Doll tett vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.21. 12:52
null
Tuijp (feketében, jobbra) a 2013–2014-es szezon elején még kezdett a Fradiban, aztán egyre kevesebbszer, majd egyáltalán nem játszott (Fotó: NS-archív)<br />
Mint beszámoltunk róla, Jack Tuijp kölcsön után végleg távozott a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól. A holland támadó visszaemlékezett az Üllői úton eltöltött egy évére.

Tuijp rövid groningeni kitérőt leszámítva 2003 és 2013 között szerepelt a Volendam labdarúgójaként, az előző szezonban a Helmondnál volt kölcsönben a Ferencvárostól, most pedig visszatért a „másik narancssárga” becenévre hallgató együtteshez. A 2013–2014-es idénye nem úgy sikerült az FTC-nél, ahogy eltervezte, most erre az időszakra tekintett vissza.

„Amikor Budapestre mentem, úgy éreztem, minden rendben lesz. Gyönyörű városba kerültem egy nagy csapathoz, ahol remek fizetést kaptam – mondta Tuijp a groot-waterland.nl-nek. – Ráadásul nem is éreztem egyedül magam, ott volt Julian Jenner, Arsenio Valpoort, Mark Otten, két holland fizioterapeuta, és Ricardo Moniz volt az edző.”

„A mester támadó futballt várt tőlünk, ehhez szoktam hozzá a Volendamnál is. Az első meccsünkön le is győztünk egy középcsapatot (a Pécset – a szerk.) kettő-egyre, és a kapuba is tudtam találni. Egy héttel később hét poszton is változtattunk, majd eltelt néhány meccs, és a padon találtam magam.”

„Nem sokkal később új edzőnk lett, Thomas Doll pedig azt mondta egy edzés után, hogy nem illek a filozófiájába. Ezt teljesen nonszensznek tartottam, és azonnal rá is jöttem, hogy ez a történet vége. Innentől kezdve csak a csapattól külön edzhettem, nem is láttam a társakat. Nagyon megörültem neki, amikor kiderült, a Helmond tudja állni a fizetésemet.”

„A kalandot, amiről mindenki beszélt, most megtapasztaltam. Azt is tudom, nem mindig alakul úgy, ahogy eltervezem. Ha kirúgják azt az edzőt, aki odavitt, minden megváltozik. Különösen külföldön…”

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
15 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
15 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik